Horoszkóp csütörtökre

<p>A Szűz anyagi helyzete katasztrofális, s ha továbbra sem tesz lépéseket annak rendezésére, hamarosan csődöt jelenthet. A csütörtöki horoszkóp.</p>

Kos (III. 21.–IV. 20.)Öntől független okok miatt nagyon kínos helyzetbe kerülhet. Mindent el kell követnie annak érdekében, hogy tisztázza magát munkatársai és felettesei előtt, s természetesen többet és precízebben kell dolgoznia, hogy bebizonyítsa igazát! Bika (IV. 21.–V. 21.)Szerencsésebb szakasz következik az életében. A karriert és a szerelmi boldogságot egyszerre élheti meg, ami nem mindenkinek adatik meg. Éppen ezért szokatlanul békésen telnek majd napjai, amit meg is érdemel! Ikrek (V. 22.–VI. 21.)Éppen munkahely-változtatásra készül, s talán ebből kifolyólag változik bizonyos dolgokhoz való viszonyulása. Ha egészségüggyel kapcsolatos tanácsadást végez, akkor jobb, ha előbb saját magán próbálja ki javaslatait! Rák (VI. 22.–VII. 22.)Eddig csak figyelte az eseményeket, de ez már kevésnek bizonyul, ezért úgy döntött, kipróbálja magát az adott területen. Ugyanis érzi, hogy lényegesen többre képes, mint amit eddig elvártak öntől. Bizonyítsa be, hogy így van! Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.)Meglepte saját magát is, hogy végre ki tudja mondani párjának, mennyire szereti, s milyen fontos önnek. Partnerét boldoggá tette a vallomásával! Úgy érzi, kapcsolatuk most kezdődik csak igazán, hogy mindketten ott vannak szívvel-lélekkel.  Szűz (VIII. 24.–IX. 23.) Anyagi helyzete katasztrofális, s ha továbbra sem tesz lépéseket annak rendezésére, hamarosan csődöt jelenthet. Mindez felelőtlenségének a következménye, mert az ünnepekre túlköltekezett. Remélhetőleg okul a bajból!  Mérleg (IX. 24.–X. 23.)Minél többet dolgozik, annál jobban érzi magát a bőrében, ugyanis köztudott, hogy önt a munka élteti. Viszont nem szabad elfeledkeznie szeretteiről és barátairól sem. Igyekezzen több időt tölteni velük, megérdemlik! Skorpió (X. 24.–XI. 22.)Ha módjában áll, utazzon el párjával. Minél messzebbre mennek, annál jobban sikerül eltávolodniuk a problémáktól, ugyanakkor sokkal tisztábban látják párkapcsolatuk jelenét és jövőjét. Az utazás végére tudni fogják, merre és hogyan tovább! Nyilas (XI. 23.–XII. 21.)Már nagyon elege van abból, hogy sokan visszaélnek jóhiszeműségével és türelmével. Ideje közölnie velük, hogy nincs tovább! Szívesen segít a rászorulóknak, de nem hagyja magát továbbra is kihasználni!  Bak (XII. 22.–I. 20.)Változtatni szeretne eddigi életén, amivel nincs semmi baj, csak ne essen túlzásokba. Higgy el, kis léptekkel messzebbre érhet. A sportban és a munkában is tartson mértéket, mert ha nem így cselekszik, annak következményei lehetnek! Vízöntő (I. 21.–II. 19.)Egyre makacsabb, kérlelhetetlenebb. Jegyezze meg, ha valami vagy valaki nem hajlékony, az könnyen eltörhet! Nehogy önnek is problémái legyenek a későbbiekben az ilyen viselkedés miatt! Jobb, ha megtanul kompromisszumot kötni! Halak (II. 20.–III. 20.)Választás elé került: belekezd egy új feladatba vagy folytatja régi munkáját. A döntést mielőbb meg kell hoznia, ugyanakkor nem szabad elkapkodnia. Ha szüksége van tanácsra, segítségre, forduljon szakemberhez! 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?