Horoszkóp csütörtökre

<p>Ha ön a Szűz jegyében született, társával, de még a szűkebb környezetében élőkkel is egyre feszültebbé válik a viszonya, mert még a tréfáival is fájdalmas sebeket ejt a lelkükön. Horoszkóp csütörtökre.</p>

Kos (III. 21.–IV. 20.)Ha már belebonyolódik egy kalandba, akkor legalább ügyeljen minden kicsi részletre. Elég, ha a mobiltelefonját elől hagyja. S máris adott a lebukás lehetősége. Meggondolatlanul belesétálhat a csapdába, melyet riválisa állított!Bika (IV. 21.–V. 21.)Furcsa, és a következményeit tekintve kényelmetlen helyzetbe kerülhet, még akkor is, ha csak a barátjának próbál segíteni. Munkatársainak és barátainak a kusza pénzügyei önnek is kínos, főleg, ha kölcsön is adott valamelyiküknek.Ikrek (V. 22.–VI. 21.)Sokkal nagyobb önbizalomra lenne szüksége, mivel ennek hiánya váltja ki az állandó féltékenykedését, ami kedvese számára már kezd elviselhetetlen lenni. Éppen ezért, szedje össze magát, különben jó esélye van elveszíteni a párját!Rák (VI. 22.–VII. 22.)Ha most utoljára még megbocsát párjának, örökre maga mellé tudja kötni vele. Kérdés, érdemes olyan emberrel együtt élni, aki állandóan mások után sóvárog, s csak muszájból van önnel. Ezt elsősorban önmagával kellene tisztáznia.Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.)Ismét ugyanabba a hibába esik: meglát valakit, aki tetszik önnek, máris udvarolni kezd neki, pedig tudja, hogy semmi sem igaz abból, amit az illetőnek mond. Vigyázzon, mert előbb vagy utóbb fordítva is megtörténhetnek a dolgok!Szűz (VIII. 24.–IX. 23.)Társával, de még a szűkebb környezetében élőkkel is egyre feszültebbé válik a viszonya, mert még a tréfáival is fájdalmas sebeket ejt a lelkükön. Ne halogassa tovább a lezáratlan ügyeit, mert a másik fél igyekszik „elszabotálni” a dolgokat.Mérleg (IX. 24.–X. 23.)Nagylelkűségét kedvese nagyra fogja értékelni. Különösen, ha az óhajtott ajándék mellé egy wellness hétvégére is sikerül eljutniuk. A szaporodó munkaajánlatokat érdemes meghallgatnia, s kiválasztani az önnek legmegfelelőbbet. Skorpió (X. 24.–XI. 22.)Recseg a szilárdnak hitt szerelmi kapocs, ugyanis kedvese elbizonytalanodott, s egyelőre nem tud hinni önnek. Annak ellenére nem tudja meggyőzni őt az igazáról, hogy az a bizonyos harmadik nem is létezik. Adjanak időt egymásnak! Nyilas (XI. 23.–XII. 21.)Társának jelen pillanatban arra van szüksége, hogy végre valaki meghallgassa problémáit. Ugyanis már azzal, hogy elmondja, ő maga is tisztábban látja a dolgokat. Ne becsülje alá az útjába kerülő akadályokat!Bak (XII. 22.–I. 20.)Lényegesen egyszerűbben is elérhetné a célját, ha nem ragaszkodna a szokványos rutinmegoldásokhoz, hanem legalább néha merne új dolgokat is kipróbálni. Legyen körültekintő, családi problémákra számíthat. Vízöntő (I. 21.–II. 19.)Felfedezőkészsége különös tapasztalatokkal ajándékozza meg. Talán még a szerelemről alkotott véleménye is alaposan megváltozik. Fontolja meg a döntéseit, mert nincs annyi pénz, amennyiért megérné átverni a feletteseit.Halak (II. 20.–III. 20.)Nem biztos, hogy továbbra is el kell fogadnia párja viselkedését, aki nem értékeli az ön munkáját, széthagyja a dolgait, s a régen leegyezett hét végi programot is lemondja. Ideje tisztázniuk a dolgokat, mert ez így nem mehet tovább!  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?