Horoszkop

Elgondolkodhat azon, hogy talán saját kezűleg is készíthetne néhány szebb kiegészítőt otthonába. Ehhez a munkához zavartalan egyedüllétre lesz szüksége, s egy kicsit el kell vonulnia ahhoz, hogy megtervezhesse, elképzelhesse munkája eredményét.

Elgondolkodhat azon, hogy talán saját kezűleg is készíthetne néhány szebb kiegészítőt otthonába. Ehhez a munkához zavartalan egyedüllétre lesz szüksége, s egy kicsit el kell vonulnia ahhoz, hogy megtervezhesse, elképzelhesse munkája eredményét. Most így az ünnepek közeledtével megéri a fáradságot.

A következő napokban sok munkája lehet, s életének hangsúlyos területe lesz a munkahelye. Nagyon sokat dolgozik, mégsem érzi magát leterheltnek, s szinte észre sem veszi, hogyan telnek a napok. Mire észbe kap már hétvége lehet, s nagyon elégedetten gondolhat arra, hogy mennyi mindent megvalósított ezen a héten.

A jegy szülöttei változatos hónapra számíthatnak. Mindjárt a hó elején üzleti sikereket könyvelhetnek el, s ezt elsősorban jó partnerkapcsolatuknak köszönhetik. Ebben az időszakban – környezetük nem kis meglepetésére – önmagukat meghazudtolva, vidámság és jókedv jellemzi napjaikat.

Már hét elejétől szórakozás, szerelem és a baráti körben aratott sikerek mutatkoznak! Jó alkalom nyílik arra, hogy megbékítse duli-fuli ismerőseit, vagy hobbi szinten valamilyen tanfolyamon bővítse ismereteit. Bármilyen hűséges természetű, most könnyen lehet, hogy belebonyolódik egy szerelmi kalandba.

Amennyiben Ön vagy kedvese mindenféle ügyes bajos szakmai, családi problémákkal küzdött, akkor ezeknek zömét rövidesen maga mögött tudhatja, bár időnként még nyakába szakadhatnak mások gondjai is. Meg kell tanulnia nemet mondani, és csak abba avatkozzon be, ami Önre tartozik!

Szerencsés hónap ez a Szüzeknek! Meg is érdemlik a szerencsét, hiszen sohasem restek másokon segíteni, és másokra odafigyelni. Most azonban jobban teszik, ha saját munkájukra, üzleti életükre, hivatásukra, figyelnek oda, ugyanis ritka jó alkalmak és lehetőségek várnak rájuk, melyeket érdemes megragadniuk.

Bár a hét első napjai tartogatnak néhány kellemetlen fordulatot, erőpróbát, de aztán átadhatja magát a tél legszebb örömeinek, még akkor is, ha keményen dolgoznia kell. Ettől kezdve a munka inkább szórakozás lesz, nem egyhangú robot, ugyanis jó hangulatban az élet könnyűnek tűnik.

Nagyon összesűrűsödnek a munkahelyi és az otthoni teendők, reméljük ereje is lesz bőven megvalósítani azokat. Olyan feladatokkal bízzák meg, amelyek kielégítik érdeklődési körét, bővítik tapasztalatait, és nem utolsósorban megtalálja bennük anyagi számításait. Ezt nyugodtan el is könyveli.

A következő napokban ellenállhatatlan vágyat érezhet arra, hogy kreativitását, alkotó képességét kibontakoztassa. Ezt a hajlandóságát remekül hasznosíthatja otthona szebbé tételéhez. Érdemes lenne most elmennie néhány olyan üzletbe, ahol ehhez ötleteket, anyagokat talál.

A szerelemben szégyenlős, zárkózott, nehezen nyílik meg. Inkább barát lesz, nem pedig érzéki szerető. Megbízható társ, akire ha baj van bármikor, lehet számítani, viszont az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni. Legtöbbször a jó dolgok mellett is keres valamit, ami elront mindent.

Amennyiben kedvesével veszekedne, figyeljen a hangerejére! Nem lesz meggyőzőbb annak az érvelése, aki a mondanivalóját kiabálva adja elő, úgy, hogy még a szomszédok is felfigyelnek rá. A halkan érvelő fél előnybe kerül, mert vitapartnere kénytelen lesz alkalmazkodni.

Egy kellemetlennek induló ügy váratlanul a visszájára fordulhat, és nagy öröm érheti önöket. A Halak megunták a csendes vizet, eseménydúsabb életre vágynak. Igaz, egy régóta tervezett dologgal kapcsolatban akadályok merülnek fel, de ez ne vegye el a kedvüket, ha kell, változtassanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?