Horoszkop

Végre kedvezően alakulnak a munkahelyi dolgai. Az sem lehetetlen, hogy előléptetik, vagy olyan feladattal bízzák meg, amelyre régóta vágyott. Mindenesetre vigyázzon: csak akkor mondjon fel régi munkahelyén, ha már biztos az új!

Végre kedvezően alakulnak a munkahelyi dolgai. Az sem lehetetlen, hogy előléptetik, vagy olyan feladattal bízzák meg, amelyre régóta vágyott. Mindenesetre vigyázzon: csak akkor mondjon fel régi munkahelyén, ha már biztos az új! Fortuna kegyeibe veszi, így lehetősége nyílik arra, hogy elmélyítse szakmai ismereteit.

Bár nagyon szereti a barátait, ragaszkodik is hozzájuk, néha mégis terhesnek, megerőltetőnek érzi gyakori jelenlétüket. Idegesítik a napi problémák, és az a benyomása, hogy egyesek unalomból gyártanak maguknak pitiáner gondokat, melyeket aztán óriásivá növesztenek.

Régóta vágyott már vezetői engedélyre. Elhatározza, hogy decemberben jelentkezik egy tanfolyamra. Nem csak pénz szükséges hozzá, de erős akarat és kitartás is. Az utóbbi két feltétel hiánytalanul megvan önben. Az első feltétel sem okoz önnek egyelőre gondot, hisz eddig még mindig időben beteremtett mindent.

Barátai most elsősorban szakmai berkekből kerülnek ki. Kitűnő megérzése révén ügyesen helytáll néhány igazán problémás helyzetben. Gyümölcsöző kapcsolatot építhet ki egy Ikrek-jegyű emberrel. ĺzig-vérig csábító nőnek érzi magát (és ilyennek látja a környezete is), ezért kicsit talán túlzó és szertelen a szerelemben.

Úgy tesz, mintha egy szerény kis ibolya lenne, de lelke legmélyén az ellenállhatatlan hódító szerepéről ábrándozik. Talán jobb is, ha nem teszi próbára nyíltan hódítói képességeit, hiszen az álom így legalább töretlen marad. Az események valahogy mindig úgy alakulnak, hogy tanácsosabbnak látja, ha meghúzódni.

Türelmetlensége súrlódásokat eredményez, de szerencsére senki sem sértődik meg. Azt mindenesetre be kell látnia, hogy barátait nem tudja saját elképzelései szerint formálni. Legszemélyesebb kapcsolataiban sem árt a megfontoltság! Bármennyire is vágyik a tartós szeretetre, mégsem kellene elköteleznie magát!

Időnként késhegyig menő vitákat képes folytatni jelentéktelen dolgok miatt. Amikor már mindenkivel összeveszett, hirtelen ráébred, hogy mennyire fölösleges volt az egész. Formálisan kibékül vitapartnereivel, de kapcsolata már sohasem lesz olyan, mint volt. Fogja vissza magát, ezt otthon is gyakorolhatja.

Barátai révén új társaságba kerül, ahol kitűnő fellépésének és könnyed stílusának köszönhetően nagyszerű, gyümölcsöző kapcsolatokat alakíthat ki. Élvezi a kihívásokat, hiszen végre megmutathatja a külvilágnak, mit is tud valójában. Ha munkahelyén eddig a háttérben ügyködött, gyökeres változások következnek be.

Kiegyensúlyozott szexuális élete végre feltölti energiaraktárait. Kitűzött célja megvalósításától még kollégái ármánykodásai sem tudják eltéríteni. Különösen december elején várhatók részükről nagyobb támadások, de ha képes néhány kompromiszszumra, megelőzi őket, és ripsz-ropsz előnyös helyzetbe kerül.

December első felében szüksége lesz minden ügyességére, hogy rendet tegyen pénzügyeiben, illetve előteremtse azt az összeget, amely lakás-átalakítási terveihez szükséges. Alaposan kiköltekezik, de mindenképpen megéri, mert egész más színben látja majd a világot. A harmónia érzése megér ennyi fáradságot.

Figyeljen az apró részletekre, és a mások jó szándékú megjegyzéseire. A Vénusz azt sugallja, hogy érzelmeit nem bírja kordában tartani, de erre nincs is szükség. Kellemes élményeket tartogat a mai nap. Nyugodtan robbanjon ki, mutassa ki érzéseit, lesz, aki majd viszonozza őket.

A jó bornak is kell cégér, és ön sem kivétel. Törődjön többet önmaga (vagy munkája) reklámozásával! ĺgy csekély ráfordítással reflektorfénybe kerülhet, és sokáig ott is maradhat. A szerelemben nem lehet a józan észre hallgatni, decemberben mégis ez a legjobb módszer problémái elrendezéséhez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?