Horoszkop

Közérzete és hangulata nagyon jó lehet, különösen családi kapcsolatait érzi boldogítónak, szinte tökéletesnek.

Közérzete és hangulata nagyon jó lehet, különösen családi kapcsolatait érzi boldogítónak, szinte tökéletesnek. Csupán az árnyékolja be egy kicsit ezt a szép időszakot, hogy nagyon könnyen felszed néhány kilót, és ezen utólag csak nagyon kemény munkával tud majd segíteni.

Munkahelyén nagyon feszült időszak elé néz a következő napokban. Rengeteg elfojtott düh és sérelem munkál önben, amelyek most ellenállhatatlan erővel törnek a felszínre. Olyan, mintha kinyitott volna egy pezsgős üveget, és a sok buborék kirobbanna az üvegből. Fékezze magát!

Ezen a héten önmagával kapcsolatban lesz nagyon sok tanulnivalója. A most érvényben lévő erők szeretnék rádöbbenteni arra, hogy bizony nagyon sok rejtett folyamat munkál a lelkében, talán még soha sem szembesült azzal, hogy valójában mi, és ki lakik önben. Ideje lenne már megtenni ezt a felismerést!

Nagyon sokszor hátrányosnak találja saját érzékenységét, talán inkább átoknak érzi, semmint áldásnak. Vagyis úgy gondolja, hogy a hétköznapokban inkább az olyan ember kerül előnybe, aki könyörtelenül érvényesíti akaratát, mindenféle érzékenység nélkül. Talán ez első ránézésre így is van.

A szerelem és a szexualitás nehéz perceket szerezhet önnek ezen a héten. Vagyis partnerével, kedvesével nem tudnak egymásra hangolódni, és ez bizony sok konfliktus forrása lehet, a mindennapi közérzetére, és a munkájára is rányomja bélyegét. Úgy érezheti, hogy ezen a héten önnek semmi sem sikerül.

Lehet, hogy a hivatásán kívüli dolgok iránt mutat erősebb érdeklődést. Ez a periódus érzelmi intenzitást is jelent, valószínű, hogy az otthoni és családi tényezőkre is több energiát fordít most. Valószínű, hogy olyan teendőkhöz fog hozzá, amelyekből egy-egy csoportnak vagy nagyobb közösségnek származik haszna.

Nem mindig tudja határozottan eldönteni, hogy most mi lenne a leghelyesebb: az egyik pillanatban szárnyalni szeretne, semmivel sem törődni, majd hirtelen nagyon realista lesz, és csak az érdekli, ami állandó és biztos. Nem feltétlenül szükséges minden esetben kizárólagos döntéseket hoznia.

Fantasztikus utazás és talán szerelmet is hozó tanulmányok várják. Nem sajnálja a pénzt a luxusdolgokra, különösen, hogy adódik egy váratlan lehetőség, amire képtelenség nemet mondani. Tapasztalhatja, hogy szép szóval, szexis megjelenéssel menynyivel könnyebben boldogul, mint a „kard ki” stílussal.

Álmodozó énje most felülkerekedik racionális énjén. Nagyon jól ráérez arra, hogy mások mire vágynak, és mindenkinek azt tudja nyújtani, amit titkon szeretne. Erőteljesen érvényesül ez az erő szerelmi életében, szexualitásában is. Az idő alkalmas arra, hogy változtasson az életmódján, új alapokra helyezze a jövőjét.

Vulkánként tör felszínre a feszültség, s bizony meglepő kirohanásokat produkálhat. Munkatársai persze meglepődnek a viselkedésén, és csodálkoznak, hogy miért is fordult ki ennyire önmagából. Még mindig jobb, ha kimutatja, ami a lelkében munkál, mint ha továbbra is viszszafojtaná az indulatait.

Rengeteg elfojtott feszültség munkál a lelkében. Ezek a feszültségek kivezető csatornát keresnek, és ha nem találnak, akkor bizony a legváratlanabb helyzetekben törnek felszínre. Ha ez megtörténik, akkor már nem tehet semmit: előtör önből az indulat, s hogy kit és hogyan talál meg, az már szinte véletlenszerű.

Kedvesének szinte minden titkos vágyára ráérez, és abban a pillanatban már teljesítette is. Szerelmének olyan érzése lehet most, hogy megtalálta magának azt a párt, akiről mindig is álmodott, s az ideális társat láthatja önben. S az érzékenysége lesz az, ami hozzásegíti a hosszú távú boldoguláshoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?