Horoszkop

Új fejezetet nyit kapcsolataiban. Mindent sokkal komolyabb alapokra kíván helyezni, nem elégszik meg a futó ismeretségekkel, szilárd barátságokra vágyik.

Új fejezetet nyit kapcsolataiban. Mindent sokkal komolyabb alapokra kíván helyezni, nem elégszik meg a futó ismeretségekkel, szilárd barátságokra vágyik. Elképzelései reálisak, most már csak a megfelelő személyt, illetve személyeket kell megkeresnie ahhoz, hogy kézzelfogható valóság legyen az elképzelésből.

Nem mindig tudja határozottan eldönteni, hogy most mi lenne a leghelyesebb: az egyik pillanatban szárnyalni szeretne, semmivel sem törődni, majd hirtelen nagyon realista lesz, és csak az érdekli, ami állandó és biztos. Nem feltétlenül szükséges minden esetben kizárólagos döntéseket hoznia.

Ez most nem a nagy pörgések időszaka, illetve jobb lenne, ha így reagálna egyes helyzetekben. Az idő most a nyugodt felfogásnak kedvez. Munkahelye segítségével esetleg lehetősége van részt venni egy többhetes relaxációs tréningen. Semmiképp se hagyja ki, csak a javára válhat.

Nézeteltérései adódhatnak rokonaival és közvetlen környezetével. A munkahelyén is ki van téve kollégái rosszindulatú megjegyzéseinek, valamint főnökével sem kiegyensúlyozott a kapcsolata. Úgy éli meg, hogy mindenki hátat fordított önnek. Pedig nem biztos, hogy úgy van, csak ön van most rossz passzban.

Néhány kapcsolatát alaposan át kéne gondolnia. Ne hagyja, hogy barátai állandóan kihasználják, rokonai kényükre-kedvükre ugráltassák, szerelme viselje a nadrágot. Mutassa meg nekik, hogy egy igazi Oroszlánnal állnak szemben, akit csak úgy nem lehet elnyomni. Álljon végre a sarkára!

Ne legyen a megszokások rabja! Néha kell egy kis változatosság. Ha minden egyes napja ugyanúgy telik, előbb-utóbb „megkattan”. Foglalkozzon sokkal többet az egészségével! Az ember nehezen veszi rá magát a sportra, de higgye el, az edzés után úgy érzi majd, újjászületett. Ne legyen lusta!

Az időszak alkalmas arra, hogy új üzletbe kezdjen, vagy régi terveit valóra váltsa. Ugyanakkor akadályok nehezíthetik céljai elérését, de ez ne szegje kedvét! Egyik énje arra biztatja, hogy lépjen, míg a másik megingatja önbizalmát, és visszalépésre ösztönzi. Próbálja megtalálni az egyensúlyt!

Élvezni fogja az emberek társaságát, és ők is szívesen tartanak önnel. Bizonyára régen tervezi, hogy elindítson egy vállalkozást. Erre most nagyon kedvező az égi állás. Akár vállalkozóként, akár alkalmazottként új feladatok jelentenek majd kihívást. Egy teljesen új szakasz kezdődhet az életében.

Nagyon szenvedélyes a szerelemben. Az érzelmek teljesen elvakítják. Jót tenne friss kapcsolatának, ha egy kicsit távolságtartó lenne. A rejtélyes szeretőket mindenki sokkal jobban szereti, mint a kitárulkozókat. Párjának ugyan nincsenek önhöz hasonló vad érzelemkitörései, de azért nagyon ragaszkodik önhöz.

Ha egy csöppet rugalmasabb lenne, sokkal könynyebben találna barátokat. Az a baj, hogy nem egy kezdeményező típus, nehezen szánja rá magát az első lépésre. Gyanakvása nem ismer határokat. Elég egy rossz hangsúly, és máris megsértődik. Ne legyen már mimóza! Mindenkinek lehet rossz napja.

Egész életvitelében gyökeres változás következhet be, gondolkodásmódja száznyolcvan fokos fordulatot vesz. Amit (akit) eddig szépnek, jónak tartott, annak meglátja a negatív oldalait. Ám igaz ez fordítva is: akiről eddig rosszat tartott, annak megismeri a jó oldalát. Nem rossz néha más szögből nézni a dolgokat.

Mindenki tisztában van vele, hogy sokkal többre képes. Valami miatt mégsem tudja kihozni magából a maximumot. Az ok nagyon egyszerű: túlhajtotta magát. Gyenge, mint az őszi légy. Szervezete hiányolja a vitaminokat és a mozgást. A stressz leszívta minden energiáját. Lazítson egy kicsit, és meglátja, új erőre kap!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?