Horoszkop

Annyi mindent csinálhat egyszerre, hogy kifejezetten boldognak érzi magát. Csak később ébred rá, hogy amit tesz, az csupán „pótcselekvés”, és semmi köze a lényeghez.

Épp azzal teheti tönkre a kapcsolatát, hogyha elhallgatja mindazt, ami nincs ínyére.

Annyi mindent csinálhat egyszerre, hogy kifejezetten boldognak érzi magát. Csak később ébred rá, hogy amit tesz, az csupán „pótcselekvés”, és semmi köze a lényeghez.

Épp azzal teheti tönkre a kapcsolatát, hogyha elhallgatja mindazt, ami nincs ínyére. Kellemetlen pillanatokat él át a mai napon, de estére megnyugodnak a kedélyek.

Szinte vonzza azokat, akiknek valamilyen gondjuk-bajuk van, és Öntől várnak segítséget. A saját dolgaira nem jut ideje, ereje. Elgondolkozott már rajta, miért van ez így?

Egyre mélyül a kapcsolat Ön és partnere között, pedig nem is tesz érte különleges dolgokat. Figyelem: a versenytársat lebecsülni akkor sem szabad, ha valóban gyenge.

Egyre nehezebben viseli a munkahelyén kialakult helyzetet, és változtatáson töri a fejét. Ne kapkodja el. Gondolja át többször is alaposan, mielőtt bármit is cselekszik.

Ezen a napon rendkívül gyorsan történnek az események, és a nagy rohanásban több hibát is véthet. Mivel nincs jó hangulatban, könnyen összetűzésbe kerülhet kedvesével.

Fordítson több időt családi ügyeire, próbálja megoldani a problémákat, még mielőtt komolyakká válnának. Az esti órákat szerelmével tölti kalandos környezetben.

Ezen a napon nem nyílik rá lehetősége, hogy megvalósítsa ötleteit, és jobb, ha most nem is erőlteti a dolgot. Este izgalmas, romantikus kalandban lehet része kedvesével.

Ne várja el a társaitól, hogy mindig a rendelkezésére álljanak, álljon a saját lábára, igyekezzen egyedül megoldani a gondjait. Egy romantikus este vár Önre.

Sokféle változás várható a munkahelyén, némelyik elég bizarr lesz, de ha nem sorscsapásként éli meg, hanem elébe megy a dolgoknak, akkor nyert ügye van.

Párkapcsolata jól alakul, egy közeli rokona azonban mindenképpen viszályt akar kelteni kettejük között. Fegyverezze le az illetőt! Ne legyen túlságosan anyagias.

Lehet, hogy elbátortalanodik a szerelmet illetően. Úgy érzi, hogy nem tudja átadni magát ambícióinak. De sikerül majd megtalálnia az arany középutat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?