Horoszkop

Fontos összefüggéseket fedez fel. Felismeréseinek hasznát veheti egy régebbi, másokat is érintő probléma megoldásában. Próbálja meg mielőbb a kintlévőségeit behajtani.

Kímélnie kellene magát, mert most rosszul viseli az idegi és a fizikai megterheléseket.

Fontos összefüggéseket fedez fel. Felismeréseinek hasznát veheti egy régebbi, másokat is érintő probléma megoldásában. Próbálja meg mielőbb a kintlévőségeit behajtani.

Kímélnie kellene magát, mert most rosszul viseli az idegi és a fizikai megterheléseket. Valami gátolja abban, hogy zavartalanul pihenjen. Utazzon el valahova egyedül.

Próbáljon ellenállni annak a kísértésnek, hogy folyamatosan zsörtölődjön a környezetében élőkkel. Kínos helyzeteket kerülhet el, ha visszafogja magát.

Nyílt lapokkal játsszon az élet minden területén. A fondorlat, a ravaszság nem méltó Önhöz. Ne legyen semmilyen vonatkozásban sem számító.

Az üzleti életben és a szerelemben egyaránt elérheti a célját. Vigyázzon, hogy ne rontsa el mindazt egy nap alatt, amit sikerült fáradtságos munkával felépítenie.

Most sok minden az Ön hozzáállásán múlik. A feszültséget oldani tudná őszinte beszélgetésekkel, szükség esetén pedig azzal, hogy bizonyos engedményeket tesz.

Kreativitását próbálja az élet minden területén kamatoztatni. Most előállhat azokkal az ötleteivel is, amelyeket eddig bizarrnak tartott. Hallgasson a megérzéseire.

Bearanyozhatja magánéletét. A hűség, az állandóság, a biztonság most mindennél fontosabb Önnek. Olyan dolgokkal foglalkozzon, amikhez kitartás szükséges.

Olyan dologra készül, melyről tudja, hogy nem szabad megtennie, mégse bír ellenállni a csábításnak. Az estét egy baráti összejövetelen tölti kedvese társaságában.

Túlságosan fáradt ahhoz, hogy a maximumot nyújtsa a munkahelyén, és ezt felettesei nem nézik jó szemmel. Ma könnyen meggondolatlan dolgot mondhat valakinek.

Sikerül hamar befejeznie a munkáit, így korábban eljöhet a munkahelyéről. Az így nyert időt arra használja, hogy megkezdje az ünnepre való felkészülést.

Ma csak rutinmunkákkal kell foglalkoznia, melyek elvégzése nem ütközik komolyabb akadályokba. Délután jó híreket kap, melyek felpezsdítik társasági életét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?