Horoszkop

Valószínű, hogy munkahelyén olyan változások történtek, amik kezdetben nem nagy örömmel töltik el. Hamarosan azonban majd rájön arra, hogy éppen ez válik leginkább a hasznára, amitől a legjobban félt. Éppen ezért nem ártana hivatásában és a magánéletében is, ha kezdeményezőbb lenne.

Valószínű, hogy munkahelyén olyan változások történtek, amik kezdetben nem nagy örömmel töltik el. Hamarosan azonban majd rájön arra, hogy éppen ez válik leginkább a hasznára, amitől a legjobban félt. Éppen ezért nem ártana hivatásában és a magánéletében is, ha kezdeményezőbb lenne.

A héten főleg a tanulmányaival törődjön! Kikapcsolódni pedig barátaival menjen. A társaságban flörtölhet bátran, ám többre ne számítson, csak kalandra! Különösen a május második hetében születettekre lesz jellemző az ábrándozás. A párokra pedig mostanában próbatétel vár.

Hajlamos lesz ábrándokba menekülni, magába zuhanni. Ez sajnos családi kapcsolataira is rányomja a bélyegét. A június közepén születettekre anyagi terhek nehezednek. Sok Ikrek emiatt nem megy társaságba a hétvégén. Próbálja ezeket mihamarabb megoldani, mert ezek a terhek később csak nyomasztóbbak lesznek.

Ha vállalkozásba kezd, azzal hosszú időre megalapozhatja a jövőjét. A szerelem, esetleg a házasság lehetősége is szóba kerülhet, mint a boldogság forrása. Tanulmányi eredményei sikerrel záródnak egy időre, sőt még egy hosszabb utazás is lehetséges. Ez lehet munkából, tanulásból, esetleg szabadságolásból kifolyólagos is.

Ne gondolkodjon azon, hogy gyökeresen megváltoztatja az életét. Erre igazán senki nem bíztatja, de ha valaki ilyen ötletekkel áll elő, azt jobb, ha messziről elkerüli. A jelenlegi hullámvölgyből hamarabb kikerül, mint gondolná, csak el kell végeznie a szükséges lépéseket, ne halogassa tovább.

Egyelőre aligha tud olyan kapcsolatokat kialakítani, amilyenekre vágyik. Jelenleg éppen mindenkivel és mindennel elégedetlen. Nem biztos azonban, hogy kizárólag másokban kellene keresni a hibát. Ez a mostani néhány hét komoly leckéket ad, de lehetőleg nem viseli meg annyira.

Mostanában valamiféle megmagyarázhatatlan nyugtalanságot érez. Ha nincs társa, akkor valószínűleg azt hiányolja, ha van, akkor pedig feltehetőleg unja. Sok mindenen változtatni szeretne, de nem tudja, hogyan kezdjen hozzá. A régebbi barátait kerüli, de az új ismeretségektől is idegenkedik.

Maga sem tudja, hogy mit akar, még jó, hogy a szokatlan állapot nem tart sokáig. Előbb-utóbb olyan elhatározásra jut, hogy a kis változások is nagy fordulatot jelentenek. A kellő időben majd meg is teszi a döntő lépést. Ezek után aztán egyszeriben helyükre kerülnek a dolgok és ön is visszazökken a régi kerékvágásba.

A pénzügyi áramlatok kettős irányt vesznek: egyrészt kisebb titkos jövedelemre tehet szert, másrészt viszont ha nem kellően körültekintő egy külföldi üggyel kapcsolatban, könnyen veszteség érheti! Fokozottan legyen óvatos, ha közlekedik, mert veszély leselkedik önre! Ha körültekintő, minden jól végződik.

A tárgyalásoktól és üzletkötésektől tartózkodjon, nem alkalmas az időszak erre. A sors ön helyett intézkedik: néhány megbeszélése ilyen-olyan okból elmarad. Nem is baj, nem születne jó eredmény. Főnöke neheztel önre, nem találta el a megfelelő hangot. Erőn felül megterheli feladatokkal.

A gyökeres változások helyett, amennyire lehetséges, válassza inkább a kis lépésekben való megfontolt haladást. A családi élete vagy a házassága nem biztos, hogy válságba került, csak ön idegesebb a megszokottnál. Éppen ezért hasznára válik, ha engedi, hogy az idő hozza meg a megoldást.

Most egyike lehet azoknak, akik a különleges bolygóállásokat élvezik haszonnal. Pénzügyi, magánéleti sikerei lesznek anélkül, hogy azért most bármit is tennie kellene. Csak személyes horoszkópján múlik, hogy a kínálkozó lehetőségek közül melyek jelentenek igazi változást az életében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?