Horoszkop

Mostanában főleg lelkes, vidám és optimista, ez lelkesítően hat másokra is, ezért a hozzá kapcsolódó felelősség is igen erős. Érezze át ennek jelentőségét! Szereti, ha felnéznek önre, ha tisztelik, becsülik, viszont a nemszeretem dolgok közé tartozik, mikor kicsinyes dolgokkal kell foglalkoznia.

Mostanában főleg lelkes, vidám és optimista, ez lelkesítően hat másokra is, ezért a hozzá kapcsolódó felelősség is igen erős. Érezze át ennek jelentőségét! Szereti, ha felnéznek önre, ha tisztelik, becsülik, viszont a nemszeretem dolgok közé tartozik, mikor kicsinyes dolgokkal kell foglalkoznia.

Igyekszik minden helyzetben feltalálni magát, sőt az is az erényeihez tartozik, hogy kiválóan tud alkalmazkodni. Ezt viszont néha a saját önkifejezése terhére valósítja meg, hiszen sokszor egészen mást akarna, mint amit felajánl a béke kedvéért. Előbb utóbb azonban ez a felgyülemlett feszültség felhalmozva tör utat kifelé.

Minden olyan ügyben kifejti a véleményét, amelyre van rálátása, és az emberek hajlandók lesznek hallgatni önre. Egy frissen szerzett tapasztalat segítheti abban, hogy tisztábban lásson át egy olyan helyzetet, amelyet ezelőtt nem értett igazán. ĺgy a helyzet értékelésekor mind toleranciája, mind jóakarata megmutatkozik.

Elképzelhető, hogy nem érzi magát kellemesen, állandóan furcsa emberek keresztezik az útját. Kerülje el őket nagy ívben – nem biztos, hogy szerephez jutnak életében. Pénteken és szombaton ismét visszatér komfortérzete, és egy jó barátot keres, aki hű kísérője lehet vásárláskor vagy egy kulináris kiránduláson.

Rengeteg munka áll ön mögött, amiben megtalálta az alkotás örömét. Hiszen egész lénye arról szól, hogy miként lehet új dolgokat megalkotni, s teremteni valami jót erre a világra. Azonban elfelejtkezik arról, hogy az élet nemcsak munkából áll, s még önnek is meg kell néha pihennie ahhoz, hogy folytatni tudja munkáit.

Munkahelyén minden a lehető legnagyobb rendben van. Főnökei elismerik, kollégái irigykednek, de azért nem kell aggódnia, nem tudnak és nem is akarnak ártani. Feltűnően jól keres, hiszen pénzügyi manőverei sikerrel járnak. Most már csak a magánélet problémáit kell megoldania ahhoz, hogy teljes legyen az összhang.

Erősen csábítja a lehetőség, hogy kipróbálja képességeit. Úgy érzi, hogy ereje teljében van, meg kell hát mutatnia magának és másoknak, hogy mire képes. Igaza van, mutassa meg, hogy nem lehet önt leírni. Ne feledje azonban, ha sokat tétovázik, akkor elhalasztja a lehetőséget, azután pedig már késő a bánat.

A következő napokban sok munkája lehet, s életének nagyon hangsúlyos területe lesz a munkahelye. Sokat dolgozik, mégsem érzi magát leterheltnek, s szinte észre sem veszi, hogyan telnek a napok. Mire észbe kap már hétvége lesz, s elégedetten gondolhat arra, hogy mennyi mindent megvalósított ezen a héten.

Élvezi az életet és fütyül rá, hogy ön körül az emberek különös mód kötekedők. Semmi ok az aggodalomra, hiszen igyekszik magát távol tartani tőlük. Élvezi a természet szépségét, no és egy személy izgalmas közelségét. Biztos lehet benne, hogy a sors rendezte így, hogy szinte egymás karjába fussanak.

Ügyessége és leleményessége miatt nagyon sokra viheti. Ha esetleg ezt nem egészen így éli meg, annak köszönhető, hogy mindig minden őrültségben benne van. Nagyon vágyik egy utazásra, mégis ön az, aki megakadályozza vágya teljesülését, hisz a fontossági sorrend felállításával mindig gondjai vannak.

Tartson rövid szünetet! Túlzottan felpörgött az utóbbi időben, és ennek következményei utolérik. Itt az ideje, hogy újra átgondoljon mindent, és nemet mondjon olyan feladatok elvégzésére, melyeket eddig szívességből vállalt el. Ez az agyi nagytakarítás jelentős hatással lehet a hét hátralevő részére.

Egész héten tesz-vesz, lót-fut, szinte meg sem áll. Magáról is megfeledkezik, méghozzá a szó szoros értelmében. Külseje az utóbbi időben kissé elhanyagolt. Most már igazán megengedheti magának, hogy felújítsa ruhatárát. Nemcsak érzelmi téren számíthat sikerekre, hanem a karriere is jól alakul.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?