Illusztráció (TASR/AP-felvétel)
Fontos feldatot látnak el az elefántok ráncai
Fontos feladatot látnak el az elefántok ráncai: egy nemzetközi kutatócsoport szerint a látható ráncok alatt kis csatornák hálózata fut, amelyek a sár és víz tárolásában vesznek részt.
Eredményeikről a Nature Communications című szaklapban számoltak be a szakértők.
Az afrikai elefántokról (Loxodonta africana) ismert, hogy szívesen vesznek sár- és vízfürdőket, miközben ormányukkal fröcskölik magukat. Jókedvű unaloműzésnek tűnik, valójában azonban biológiai okok állnak a viselkedés hátterében. Az afrikai elefántok bőrében nincsenek izzadság- és faggyúmirigyek, amelyek sok más emlősnél a bőr nedvességéről és rugalmasságáról gondoskodnak.
Emellett a fürdőzéssel elkerülik a túlhevülést is a Szaharától délre élő állatok. Ráadásul a sárfürdők védelmet jelentenek a paraziták és a napsugárzás ellen is. A sár pedig jobban tapad az elefántok barázdált bőrén.
Az egymással összeköttetésben lévő, néhány milliméter széles, a látható ráncok alatt található hézagok segítségével az elefántok 5-10-szer több vizet tudnak raktározni, mint ha sima lenne bőrük felülete.
Michel Milinkovitch, a Genfi Egyetem evolúciógenetikusa és csapata azt vizsgálta, hogyan jön létre ez a sokféle segítséget nyújtó ránchálózat. Ehhez különböző forrásokból származó elefántbőrmintákat elemeztek, és arra az eredményre jutottak, hogy a barázdák a felhám (epidermis) úgynevezett fénylő rétegében (stratum lucidum) vannak.
Ez azért különleges, mert élettelen anyagokban gyakori a fizikai szakadási minta, biológiai rendszerekben azonban nagyon ritka.
A kutatók szerint az epidermis szakadása helyi hajlítási feszültség eredménye: az elefántbőr ugyanakkor túlzottan elszarusodott és pikkelyszerű, ráadásul milliméternyi kiemelkedésekből álló rácsszerkezeten növekszik.
Számítógépes modellekkel a kutatók kiszámították, hogy ennek a három paraméternek a kombinációja elegendő mechanikus hajlítási feszültség gerjesztéséhez, amely a bőr folyamatos vastagodásával szakadási csatornákat eredményez. Az elméletet alátámasztja, hogy az újszülött borjaknak még nincsenek ilyen csatornáik.
Arra azonban továbbra sincs magyarázat, hogy az afrikaival ellentétben az ázsiai elefántok miért nem rendelkeznek ilyen szakadási mintázatokkal.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.