Felfedeztek egy ellenanyagot, amely megvédi a sejteket a SARS-CoV-2-fertőzéstől

Egyiptomban is megjelent a szaúdi koronavírus

Holland kutatók egy új ellenanyag felfedezéséről számoltak be, amely megakadályozza, hogy az új koronavírus sejteket fertőzzön meg.

Az Utrechti Egyetem, az Erasmus Orvosi Központ és a Harbour BioMed arról számolt be, hogy azonosítottak egy emberi monoklonális antitestet, amely megakadályozza, hogy a SARS-CoV-2 elnevezésű koronavírus laboratóriumi sejttenyészetben sejteket fertőzzön meg.

Az új koronavírus okozza a Covid-19 betegséget, amelynek már több mint 3,5 millió esetét azonosították a világon, és amelybe eddig több mint 251 ezren haltak bele.

A Nature Communications tudományos lap aktuális számában közölt kutatás azokon a vizsgálatokon alapul, amelyeket a kutatócsoport 2002-2003-ban végzett a SARS-CoV elleni antitestek után nyomozva.

"Ezeket a korábbi antitesteket használva azonosítottunk egyet, amely az új koronavírus fertőzését is semlegesíti sejtkultúrákban. Ez az antitest képes lehet arra, hogy megváltoztassa az infekció útját a fertőzött testben, támogassa a vírus kiirtását, vagy megvédje a vírusnak kitett embert a fertőzéstől" - mondta Berend-Jan Bosch, az egyetem kutatásvezetője, a tanulmány társszerzője.

Hozzátette, hogy az antitest olyan területhez kötődik, amely mind a SARS-CoV-ban, mind a SARS-CoV-2-ben megvan, ez magyarázza, hogy mindkét vírust képes semlegesíteni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?