Helyreállítják Augustus császár mauzóleumát Rómában

Róma |

<p>Restaurálják és megnyitják a nagyközönség előtt Augustus császár síremlékét Rómában, amelyet hetven év romlás után a Tim olasz telefontársaság finanszírozásával alakítanak át modern múzeumegyüttessé.</p>

Augustus mauzóleuma előtt naponta több ezer római és turista halad el, nem is tudva, hogy a római birodalom alapítójának sírhelyénél jár. Pedig a hatalmas épület a szintén Augustus emelte Ara Pacis, vagyis az augustusi béke oltára szomszédságában áll.

A mauzóleum 1937 óta pusztult a szabad ég alatt. Virginia Raggi római főpolgármester jelentette be, hogy sikerült forrást találni az ókori műemlék megmentésére, amelyet a tervek szerint 2019 áprilisában nyitnak meg a látogatók előtt.

A helyreállításhoz szükséges hatmillió eurót a Tim távközlési társaság biztosítja, további kétmillió euróval pedig a mauzóleum digitális, 3D-s látogatásának technológiai feltételeit teremtik meg.

A mauzóleumban 13 ezer négyzetméternyi falat kell restaurálni. A kör alakú, 87 méter átmérőjű, 45 méternél magasabb síremlék Hadrianus császár később épített síremlékéhez, vagyis az Angyalvár központi tömbjéhez hasonlított. Augustus császár mauzóleuma azonban ennél is nagyobb és impozánsabb volt.

Augustus a hatalmát megalapozó actiumi csata után, Kr.e. 28-ban indította el a mauzóleum építését az úgynevezett Mars mezőn, 800 méterre a Pantheontól. Ide temették el családja több ismert tagját, közöttük szeretett unokaöccsét, Marcellust is. A síremlékben helyezték el a Kr.u. 14-ben elhunyt Augustust is. A szarkofágok az évezredek során elvesztek.

A mauzóleumot a középkortól kezdve használták erődként, lakóépületként és színházként is. A síremlék csarnokában kialakított auditóriumban Arturo Paganini is fellépett. Az olasz fasizmus éveiben a színházat lebontották és a mauzóleum azóta is magára hagyva, gazzal benőve pusztul. 

Az ígéretek szerint az újranyitás után Augustus mauzóleumát a rómaiak ingyen látogathatják.   

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?