Házasságok szex nélkül

Párkapcsolati problémákkal foglalkozó pszichológusok szerint egy kapcsolat minőségét nem feltétlenül a jól vagy rosszul működő szexuális kapcsolat határozza meg.

Míg korábban úgy gondolták, szoros összefüggés van a szexuális kielégítettség és a boldogság között, a tapasztalatok azt bizonyítják, egyes párok testi kapcsolat nélkül is boldog házasságban élnek. Gyakran előfordul, hogy várandósság alatt, szülés után, szoptatás mellett csökken a nők szexuális vágya. Magyarázható ez a hormontevékenység változásával, az állandó fáradtsággal, a testi-lelki igénybevétellel. Nem könnyű összeegyeztetni a különböző női szerepeket: napközben anya, éjszaka szenvedélyes szerető – nem lehet gombnyomásra átkapcsolni. De nem igaz az a feltételezés sem, hogy a férfi mindig csak „arra” gondol. Kettőn áll a vásár, és előfordul, hogy a férfi az, aki nem igényli a szexuális együttlétet.

A felmérésekből ki derül, egy átlagos korú és átlagos körülmények között élő házaspár átlagosan hetente kétszer él nemi életet. Ez azonban nem kötelező norma, mint ahogy egyik pár sem átlagos, mindegyiknek megvan a maga temperamentuma. Előfordulhat, hogy két olyan ember kerül össze, akiknek alacsony a szexuális késztetése, sok egyéb elfoglaltság, tevékenység tölti ki életüket. Ha ez már kezdetben így van, az évek során akár teljesen eltűnhet kapcsolatukból a szexualitás. Ha ez az életforma őket kielégíti, felesleges a gyakoribb szexre ösztökélés. Bár manapság a média azt sugallja, csak az normális, akinek mindenről az jut eszébe.

Egy évekig tartó kapcsolatban természetes, hogy idővel némileg ritkulnak az aktusok, ezt a párok is elfogadják. Adódnak az ember életében olyan szakaszok, amikor munkahelyi gondok, anyagi problémák, egy közeli hozzátartozó elvesztése, kisbaba születése háttérbe szoríthatja a szexet. A házasság ettől függetlenül jól működik, mert a házastársak értékelik egymást. Korántsem általános, amit lányaink fejébe tömünk, hogy a férj mindig szexet akar, a nő pedig hárít. A férfi számára a munka gyakran fontosabbá válik, mint a család. Az ellenkezője, a munkanélküliség is potenciacsökkentő tényező. Ha a házastársak kölcsönös hiányolják a testi szerelmet, és eldöntik, változtatni szeretnének, párban is felkereshetik a szexológust. A beszélgetés során gyakran kiderül, hogy a háttérben valamilyen nem szexuális jellegi konfliktus áll. Lehet, hogy kapcsolatuk elején minden a legnagyobb egyetértésben folyt, az ágyban is tökéletes volt az összhang. Idővel azonban sok megoldatlan nézeteltérés, elfojtott indulat és csalódás gyülemlik fel, ami kiolthatja a szexuális vonzalmat. Az ilyen párokra nem mondható, hogy szex nélkül is boldogok. Akkor sem azok, ha esténként összebújnak az ágyban. A házastársaknak tudomásul kell venniük, hogy a szexuális igény az életkorral együtt változik, ugyanakkor az évek múltával egyre több szál fűzi össze a feleket. Amikor a szexualitás szünetel, segítségül kell hívni ezeket az érzelmi kötelékeket. A szeretet nem csupán a szexben fejeződhet ki, hanem az együttlét más meghitt pillanataiban is. Nem szerencsés megoldás, ha a „kívánós” fél türelmetlenül hajkurássza a lehetőségeket. Ha csak a szexuális kielégülés fontos számára, könnyen félreléphet, de ha valóban a társát szereti, képes áldozatot hozni érte.

Előfordul, hogy a férj azért nem közeledik feleségéhez az ágyban, mert retteg attól, hogy büszkesége a kellő pillanatban cserbenhagyja. Európában hozzávetőleg harmincmillió, világszerte pedig több mint százmillió férfi küzd merevedési zavarokkal. A legérintettebb a negyven és hetven év közötti korosztály, de a negyven év alattiak sem mentesek a betegségtől. Nagy részük nem kap kezelést, hiszen még ma sem természetes, hogy ilyen esetekben kezelőorvoshoz fordulnak. A merevedési zavarokat szervi és pszichés okokra vezethetjük vissza, melyek közül a szervi okok hetven, a tisztán pszichés okok harminc százalékban fordulnak elő. A legtöbb merevedési zavar hátterében általában mindkét okkal találkozhatunk, a sikertelen nemi aktus kudarcélményt jelent. A szervi okok között az érrendszeri és hormonális betegségek szerepelnek az első helyen. Az éreredeti zavarok vizsgálata során mesterségesen előidézett merevedés közben Doppler ultrahangkészülékkel teszik láthatóvá a vér be- és kiáramlásának eltéréseit. Ha a vizsgálatok szervi elváltozást mutatnak ki, és ezt korrigálni lehet, biztos sikerrel gyógyítható.

A műtéti kezelés elsősorban az erek károsodásait javítja ki. Mivel azonban a beteg számára nagy megterhelést jelent, és sok mellékhatással járhat, az orvosok csak a legszükségesebb esetben fordulnak ehhez a megoldáshoz, akárcsak a péniszprotézis beépítéséhez, amely csak akkor jöhet szóba, amikor már semmilyen egyéb kezelési mód nem vezet eredményre. Szerencsére az impotencia általában gyógyszerekkel is kezelhető. A kezelésben rendelkezésünkre állnak úgynevezett ajzószerek, melyek a libidót, illetve a szexuális teljesítményt is képesek fokozni. Ezek általában növényi eredetű, vagy több szer kombinációjából álló készítmények. Az esetek nyolcvan százalékában hatásosnak bizonyul az eseménytabletta. Megbízható injekciós készítmény is hozzáférhető, melyet a beteg maga ad be a hímvessző barlangos testjeibe, miután a kezelőorvos beállította a megfelelő adagot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?