Hatalmas "porördög" kavarog a Mars felszínén

Washington |

<p>Hatalmas "porördögöt" kapott lencsevégre a vörös bolygón a NASA marsi felderítő űrszondája, az MRO (Mars Reconnaissance Orbiter).</p>

A felvételeken 20 kilométer magas és 64 méter széles homokoszlop látható, amely a bolygó északi részén lévő Amazonis Planitia (Amazon-medence) régión örvénylik keresztül - olvasható a Space.com (http://www.space.com) űrkutatási hírportálon.
A "porördögök" a Földön és a Marson egyaránt előfordulnak. Légörvényekről van szó, amelyeket a talajról felszippantott por és homok tesz láthatóvá. A tornádókkal ellentétben a porördögök tiszta időben képződnek, amikor a Nap felmelegíti a felszín feletti levegőrétegeket. Megfelelő körülmények között a Nap által felhevített levegő felemelkedik, s amint a hidegebb rétegeken halad át, forgásba lendül.
A legújabb felvétel késő tavasszal készült a Mars északi féltekéjén. A vörös bolygó jelenleg aféliumban van, vagyis a legnagyobb távolságra a Naptól, ám még mindig elég a napenergia ahhoz, hogy keresztül kasul "porördögök" száguldozzanak felszínén.
Az MRO űrszonda 2005. szeptemberében indult Atlas-5 rakétával Cape Canaveralból és 2006. márciusában állt pályára a Mars körüli pályára. A 720 millió dolláros küldetés célja, hogy nagyfelbontású képeket készítsen a Mars felszínéről és leszállásra alkalmas helyet keressen a későbbi leszállóegységek számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?