Harmincegy pályázó a posztokra

Pozsony. Igencsak díszes társaság jött össze az alkotmánybírói helyekért versengő személyekből. Ján Cuper, Štefan Harabin, Tibor Šafárik egyaránt talárban képzeli el magát, és mind kormánypárti jelölt, így elméletileg lehet esélyük. Ugyanakkor a nevek hallatán több koalíciós honatya is megrökönyödött, és a háttéregyeztetések valószínűleg az utolsó pillanatig folynak majd.

A parlamentnek tizenöt nevet kell az államfőnek javasolnia, s kétszer annyian jelentkeztek. A tervek szerint a jövő héten kezdődő októberi ülésszakon szavaznak majd. Az alkotmányjogi bizottság holnap hallgatja meg a jelölteket; addig a politikusok nem óhajtották kommentálni az egyes javaslatokat. Daniel Lipšic volt igazságügyi miniszter főleg arra kíváncsi, Štefan Harabin miért akar alkotmánybíró lenni. Jelölése még a HZDS-képviselőket is váratlanul érte, hiszen nemrég ült a bársonyszékbe. Elkezdődött a találgatás, valószínűleg így akarják félreállítani, amiért túl hangosan szorgalmazza a Speciális Bíróság megszüntetését. Mások szerint politikai játékról van szó: a HZDS elnöke személyesen akar az igazságügyi tárca élére állni – Vladimír Mečiar egyelőre cáfolta ezt. Szlovákia történetében először fordult elő, hogy igazságügyi miniszterként, a bársonyszékben eltöltött alig három hónap után valaki megpályázza az alkotmánybírói posztot. Mečiarnak van még egy hivatalos jelöltje: Miloslava Čutková jogász, aki többször volt tagja a különféle központi választási bizottságoknak. Ugyancsak a HZDS ötlete volt Peter Brňák, a Legfelsőbb Bíróság bírája, aki 1994–2002 között a mozgalom parlamenti képviselője volt.

Ján Cuper

HZDS-képviselő neve hallatán is sokan felkapták a fejüket, hiszen emlékeznek még arra, hogyan vallotta be a kamerák előtt: vezetés előtt ivott. Az általa okozott kisebb baleset után készített videofelvétel önmagáért beszélt. A parlament miatta módosította a mentelmi jogra vonatkozó szabályokat: azóta az immunitás ittas vezetésre nem vonatkozik. Cuper ezért nem került a HZDS választási listájára sem, ugyanakkor ő Ivan Lexa volt titkosszolgálati igazgató egyik védőügyvédje, s az ő érdeme is, hogy sorra felmentették. Mečiar ezért hálás lehet neki. A HZDS nem titkolta: nem ártana rehabilitálni Lexát, s talán ha a mozgalomnak lenne alkotmánybírája, ez könynyebben kivitelezhetőnek tűnne. Cupert ugyan nem Mečiar javasolja e posztra, hanem a Komenský Egyetem, a parlamentben több HZDS-képviselő rokonszenvét élvezi.

Tibor Šafárik neve is ismerősen cseng: 1993–2000 között már volt tagja a taláros testületnek. A nevéhez fűződik az az 1999-es alkotmánybírósági döntés, mely megerősítette a hírhedt mečiari amnesztiák érvényességét. Most az SNS áll mögötte.

Šafárikkal egy időben volt alkotmánybíró Ján Drgonec is, aki az előző megbízatási időszakban az ANO színeiben jutott a parlamentbe, majd függetlenítette magát Pavol Ruskótól. Az alkotmányjogi bizottság elnökeként a nevéhez fűződik a képviselői immunitás bővítése: a honatyákat már polgári peres eljárás keretében sem lehet felelősségre vonni becsületsértésért. Sokan különcnek tartják, állandóan csokornyakkendőt visel. Felvállalta a KIA-s földtulajdonosok érdekképviseletét, s gyanús körülmények között éppen akkor sikerült megegyezni az ügyben, amikor az előző kormánykoalíciónak szüksége volt a szavazatára a törvényhozásban. A korrupcióval kapcsolatos híreszteléseket azonban soha nem sikerült bizonyítani.

Peter Kresák és Ladislav Orosz

az első Dzurinda-kabinet idejében parlamenti képviselő volt, s a nevükhöz fűződik a jelenlegi alkotmány kidolgozása. Később Kresák az ENSZ számára dolgozott, Orosz pedig a taláros testület tanácsadója; mindketten tanárok. 2002-ben a parlament már javasolta őket alkotmánybírónak, ám Rudolf Schuster, az akkori államfő nem volt hajlandó kinevezni őket. Most a Szlovák Tudományos Akadémia Államjogi Intézete javasolta őket.

Sergej Kohut neve Harabinnal összefüggésben merült fel: 2002-ben a Legfelsőbb Bíróság élén próbálta őt felváltani, ám az Igazságszolgáltatási Tanácsban a választás gyanús körülmények között zajlott. Ezért Kohut az alkotmánybírósághoz fordult, s neki adtak igazat. Az SNS jelöltje, akárcsak Ján Ikrényi ügyvéd.

Martin Lauko, a főügyészség ügyésze a Kereszténydemokrata Mozgalomnak jutott az eszébe, az ügyvédi kamara pedig három javaslattal rukkolt elő – ebből Milan Galanda ügyvéd neve cseng ismerősen.

Ján Mazák még a taláros testület elnökeként három kollégája újraválasztására tett javaslatot; szerinte meg kellene hosszabbítani Mészáros Lajos, Juraj Babjak és Eduard Bárány mandátumát. Az utóbbi az alkotmánybíróság alelnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?