Harc folyik a leendő diákokért

A betöltendő középiskolai helyek száma egyharmaddal haladja meg az alapiskolák végzőseinek számát. Miközben idén mintegy hatvanezren fejezik be az alapiskolát, a középiskolákban durván kilencvenezer elsősnek jutna hely. A túljelentkezés ma már legfeljebb csak a gimnáziumokra vagy a kereskedelmi akadémiákra jellemző. Szakmunkásképzőbe jóval kevesebben szeretnének bejutni.

A túljelentkezés főleg a gimnáziumokra jellemzőSITA-felvételA diákok megszerzéséért folytatott kíméletlen harc következtében a középiskolák jó része mára eltörölte a korábban még olyanynyira szigorúan vett felvételi vizsgákat. A jelentkező bejutását számos középiskolában csupán attól teszik függővé, hogy milyen tanulmányi átlagot ért el a felső tagozatban, milyen teljesítményt nyújtott a Monitor 9 során, illetve szerzett-e értékelhető helyezést tanulmányi vetélkedőkön. Ahol mégis megtartják a hagyományosnak tekintett tudáspróbát, ott jövő héten hétfőn, illetve csütörtökön, vagyis a felvételi vizsgák első körében kitűzött két időpontban nyílik erre lehetőség. A diákoknak matematikából, szlovák, illetve a magyar tannyelvű iskolák esetében magyar nyelvből is bizonyítaniuk kell a felkészültségüket.

A diákok idén is párhuzamosan két középiskolába adhatták be jelentkezésüket. Ennek megfelelően egyszerre két helyen is próbálkozhatnak a bejutással, esélyeiket növelve ezzel. A sikeres jelentkezőket az iskolák értesítik a beiratkozás pontos időpontjáról. Az előzetes beiratkozásra szükség van, ellenkező esetben ugyanis előfordulhatna, hogy a felvettek nem jelennének meg a tanévkezdéskor, mivel egy másik iskola mellett döntöttek, ahová szintén felvételt nyertek. Az iskolákat így nem érheti kellemetlen meglepetés szeptemberben, és az üres helyeket még időben fel tudják kínálni a további jelentkezőknek. A beiratkozással a diák lényegében kötelezi magát, hogy valóban az adott középiskolát választja. A beiratkozáshoz szükséges űrlapot az alapiskola bocsátja ki. A diák abban az intézményben adja le, amelynek felvételi vizsgáján megfelelt, és amelyikben továbbtanulni kíván. Ha módosítani kívánja döntését és inkább egy másik középiskolát választ, beiratkozási lapját visszakéri, ezzel megszűnik kötelezettsége, és leadja máshol, ahol értelemszerűen megint csak kötelezi magát, hogy ott tanul tovább. Ha a felvételiző nem jelenik meg a beiratkozási napon, melyet iskolánként más-más időpontban tartanak, sikeres felvételi vizsgája ellenére elveszíti a jogát arra, hogy az adott intézményben kezdhesse meg tanulmányait. Megüresedett helyére a várakozók közül választanak, azok közül, akiket csupán helyhiány miatt utasítottak el.

Ha a diák sikerrel szerepelt a felvételi vizsgán, helyhiány miatt azonban nem veszik fel, nem kell feladnia a reményt. Lehetősége van ugyanis a középiskola döntésének megfellebbezésére. Valószínűleg helyt adnak fellebbezésének, mivel nem minden felvett diák él jogával és iratkozik be a felvételi vizsgát követően. Ezáltal helyek szabadulhatnak fel, melyeket a jogosan fellebbezőkkel töltenek fel az iskolák. Ügyelni kell azonban arra, hogy a jogorvoslat kérelmezése megfeleljen az előírt kritériumoknak. A legfontosabb, hogy a fellebbezés legyen pontos, mindenekelőtt tartalmaznia kell a felvételi eljárással szemben emelt tényleges kifogást, vagyis az indokot, melynek alapján a felülbírálat kérelmezhető. Ezen kívül tartalmaznia kell értelemszerűen a kérelmező nevét és címét, a tárgyat és az indoklást pár sorban. Az indokok sokfélék lehetnek. Először is, indoklásként szerepelhet a már említett helyhiány miatti elutasítás, továbbá annak vélelmezése, hogy a felvételi vizsga során nem biztosítottak egyenlő esélyeket a résztvevőknek, hibás volt a feladvány megfogalmazása, sőt, akár még az is, hogy a diákot az utcáról beszűrődő zajok akadályozták a feladat teljesítésében, esetleg, a vizsga napján nem érezte jól magát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?