Hamis neandervölgyiek

Berlin. A frankfurti karbon-analizáló labort 1973 óta vezette, és több mint három évtizeden keresztül senki sem tudta bizonyítani azt, amit ma már biztosan tudhatunk: az extravagáns német antropológus profeszszor, Reiner Protsch von Zieten nemcsakhogy ellopott fontos leleteket, hanem meg is hamisította a leletek életkorát.

Reiner Protsch von Zieten lopott és hamisítotAz első pillantásra kevesen mondanák meg, mivel is foglalkozik. A jóvágású, idősödő úriember benyomását keltő von Zieten – saját bevallása és a Der Spiegel tudósítója szerint – naponta 100 fekvőtámaszt nyom, a grúz külügyminiszter az egyik legjobb barátja, és nem mellékesen egy baseballcsapatot vezet. Persze a frankfurti Johann Wolfgang Goethe Egyetem elsőéves hallgatói sem mindig vannak tisztában azzal, hogy ki is száll ki legfinomabb kubai szivarral szájában a luxus Porscheből, ám nemsokára az ő szemükről is lehull a szürke fátyol. Protsch von Zieten professzor szobáján ugyanis ügyészségi pecsét díszeleg, jó pár eredményéről pedig kiderült, hogy egyszerűen meghamisította az adatokat.

Von Zieten karrierje ugyancsak jól indult. Az 1980-ban elhunyt Willard Libby, aki az emberi csontmaradványok életkorának megállapításánál használatos karbon-datálási módszer feltalálásáért Nobel-díjat kapott. Az ő tanítványaként könnyen jutott el az antropológusok Mekkájába: a Kalifornia Egyetemre. 1973-ban, amikor a Frankfurti Egyetem pályázatot írt ki egy megüresedett állásra, von Zieten jelentkezett, a frankfurtiak pedig a dolgok akkori állása szerint nem is találhattak jobb pályázót, mint a tudományág elitjéből kikerült von Zietent.

Több szenzációs bejelentést is tett az utóbbi harminc évben a karbonvizsgálati eljárás segítségével. 1980-ban egy Hamburg közelében meglelt csontdarabot megvizsgálva megállapította, hogy az a legészakibb neandervölgyi ősember volt, kora pedig 36 ezer évre tehető. Szintén ő állapította meg annak a koponyának a korát, amelyet a „legöregebb wesztfáliainak” tulajdonítanak, és aki von Zieten szerint kb. 27 ezer évvel ezelőtt élhetett, ahogy egy Speyer közelében meglelt női csontvázról is azt állította, hogy 21 ezer éves.

A dolgok jelenlegi állása szerint azonban mindezek a datálások hamisak, mégpedig igen sok régész szerint tudatosan meghamisítottak.

A professzor hazárdjátéka, úgy tűnik, véget ért. 2000-ben ugyan második doktori címének megvédésekor csalt, de ezt még megúszta pénzbüntetéssel, a frankfurti bíróság ekkor 27 ezer márka megfizetésére kötelezte jogerősen. Nemrégiben azonban saját egyeteme jelentette fel, azzal vádolva, hogy 70 ezer dollárért az egyetem tulajdonában lévő ősi csimpánzcsontokat akart eladni titokban az USA-ba. A rendőrség erre zár alá vette a professzor szobáját, és eljárást indított Protsch ellen.

A 65 éves tudósnak azonban nemcsak a törvénnyel gyűlik meg a baja. Kollégái már régóta gyanakodtak von Zieten szenzációs bejelentései kapcsán, biztosat azonban csak nemrég mondhattak, amikor is több olyan csontmaradványt kértek ellenőrzésre német múzeumoktól, melyek korát von Zieten becsülte meg. Az Oxfordba küldött mintákon újból elvégezték a karbonvizsgálatot (C-14 eljárás), és döbbenetes eredményeket kaptak: a hahnöfesandi ősember nem 36 ezer éves, ahogy azt von Zieten állította 1980-ban, hanem mindössze 7500 éves. A speyer-i asszony, von Zieten szenzációs, de „pontos” becslésével ellentétben nem 21 ezer éve élt, hanem kb. Kr.e. 1300 körül, ahogy egy Padeborn környékén meglelt koponyadarab sem 27 ezer éves, hanem alig pár évszázados. Ez utóbbi esetében egyébként a csontot birtokló vesztfáliai múzeum igazgatójának külön kérésére az oxfordi mellet még egy izotópos vizsgálatot is elvégeztek a hollandiai Groeningenben, melynek során azonban az eredmény nem változott: az eddig legősibb veszfáliainak hitt koponya tulajdonosa valamikor 1750 környékén hunyt el.

A német őstörténetkutatást az eset minden valószínűség szerint komolyan megrázza majd, hiszen több mint harminc éven át egy olyan professzor vezethette Európa egyik leghíresebb egyetemének antropológiai tanszékét, akiről már 1984-ben is többen állították: kutatásai felületesek, nem végzi gondosan munkáját, sőt gyakran légből kapott ötletektől vezérelve állapította meg a leletek korát.

Igen sok német múzeumnak kell most átértékelnie kiállított darabjait, és sok tudósnak kell átértékelnie von Zieten eredményeire alapozott kutatásait is. Günter Bräuer például nemrégiben tett közzé egy tanulmányt arról, hogy a hahnöfensandi ember, akit von Zieten még a neandervölgyiek korára datált, miként vegyült a homo sapiensszel. Bräuer most őszintén bevallotta a Der Spiegelnek, hogy bizony felült Protsch von Zieten kitalációjának, és sajnos erre alapozta elméletét. (ngo)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?