Halottnak nyilvánították, majd a saját temetésén ébredt fel – végül kórházba került, és elhunyt

Elhunyt egy nő, akit először halottnak nyilvánítottak, majd végső búcsúztatásán felébredt a koporsóban.

Az eset Ecuadorban történt. Az egészségügyi minisztérium megerősítette, a nő agyvérzés következtében halt meg, kórházi tartózkodása alatt folyamatos megfigyelés alatt állt.

Arra viszont nem tudtak magyarázatot adni, hogy miért nyilvánították az asszonyt korábban halottnak, ezért az elhunyt nővére hivatalos panaszt tett az ügyben, miután az orvosok még a halotti bizonyítványát is kiállították, holott még életben volt.

A nő saját temetésén ébredt fel, miután öt órát töltött a koporsójában. Akkor szabadították ki, amikor elkezdett dörömbölni – végül intenzív osztályra kellett szállítani, miután egészségi állapota fokozatosan rosszabbodott.

(ap)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?