Halálosabbak a női neveket viselő hurrikánok

Urbana |

<p>A női nevet viselő hurrikánok jellemzően több halálos áldozatot szednek, mint a férfi névre kereszteltek, vélhetően azért, mert a lakosság - a nemi sztereotípiák miatt - kevésbé érzi veszélyesnek őket, és így kevésbé készül fel rájuk - írták az Illionios-i Egyetem kutatói az Amerikai Tudományos Akadémia folyóiratában megjelent tanulmányukban.</p>

A szakemberek megvizsgálták azt, van-e összefüggés a hurrikánok neve és pusztítása között. 92 atlanti hurrikánt figyeltek meg, amelyek az 1950 és 2012 közötti időszakban értek szárazföldet az Egyesült Államokban. A vizsgált időszakban a két legnagyobb erejű trópusi vihar is női nevet viselt: az 1957-es Audrey és a 2005-ös Katrina végezte a legjelentősebb pusztítást.

A PNAS folyóiratban megjelent tanulmányból kiderül, hogy az 1970-es évek előtt a meteorológusok gyakorlatilag csak női neveket adtak a hurrikánoknak, arra hivatkozva, hogy azoknak "szeszélyes a természetük". Azóta minden évben a hurrikánszezon kezdetén egy férfi és női neveket is tartalmazó, előre elkészített listáról választják ki a viharok neveit. A szerzők emiatt a névadásrendszer újragondolását szorgalmazták a cikkben.

A kutatók szerint az azonos erősségű viharok közül több halálesettel jártak a női névre kereszteltek. A jelenség okainak kiderítésére arra kértek embereket egy teszt keretében, hogy becsüljék meg egy hurrikán erejét a neve alapján, illetve mondják el, mely esetekben tennének eleget egy evakuációs felszólításnak. Az eredmények azt mutatták, hogy az emberek kevésbé tartanak a női nevű hurrikánoktól, és így kevésbé készülnek fel arra, hogy biztonságos helyre meneküljenek az ilyen trópusi viharok elől vagy egyéb óvintézkedéseket tegyenek.

"A vihar erejének megítélésekor az emberek arra alapozták feltételezéseiket, hogy hogyan viselkednek a férfiak és a nők. Ez ahhoz vezetett, hogy a női nevű hurrikánok, elsősorban a kifejezetten nőies nevűek, például Belle vagy Cindy, enyhébbnek és kevésbé hevesnek tűntek" - közölte Sharon Shavitt, a kutatásban részt vevő egyik tudós.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?