Halálos áldozatai is vannak az ítéletidőnek Japánban

Tokió |

<p>Japán-szerte több tízezer lakost szólítottak fel lakóhelye elhagyására, repülőjáratok százait törölték, és a vasúti forgalmat is szüneteltették számos helyen vasárnap a heves esőzésekkel és erőteljes széllökésekkel kísért Lan tájfun miatt. Az ítéletidő következtében két ember életét vesztette.</p>

A szigetország délnyugati részében egy ember halálát egy kidőlt fa okozta, egy másik, nyugati tartományban pedig egy idős férfi fulladt a tengerbe. 

Az NHK japán közszolgálati televízió szerint több mint 70 ezer háztartás evakuálását javasolták a hatóságok, és az ötezret is meghaladja azok száma, amelyeknél el is rendelték az intézkedést.

Vasárnap a Japántól délre tomboló, 4-es erősségű Lan óránkénti 40 kilométeres sebességgel haladt északkeleti irányba, és a vihar valamelyest gyengülve (helyi idő szerint) hétfőre virradóra éri el Japán csendes-óceáni partvidékét Tokió térségében, várhatóan óránkénti 80 milliméteres csapadékkal - közölte a szigetország meteorológiai szolgálata (JMA). 

A JMA szerint a szigetország déli és középső részeiben emellett óránként 162 kilométeres széllökésekkel is számolni kell, s figyelmeztetést adtak ki a heves esőzések, áradások és földcsuszamlások veszélye miatt. 

Az ítéletidő miatt több régióban is egy napot késik az előrehozott parlamenti választáson leadott szavazatok összeszámlálása, ugyanis a távoli szigetek és a japán nagyvárosok közötti kompjáratokat törölték, így nem tudják elszállítani a szavazóurnákat. 

Az ítéletidő a voksoláson való részvételi arányt is befolyásolhatta.

Több mint 250 légi járatot töröltek a tájfun miatt, ez nagyjából 26 ezer utast érint. Várhatóan hétfőn sem fognak menetrend szerint közlekedni a repülők Japánban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?