Hajas vágta Overdose lovasát

Budapest |

<p>A CIG Közép-európai Biztosító szombat este a solymári Aranykoronában vacsorát adott a két mesterzsoké, Christophe Soumillon és Lester Piggott tiszteletére, amelynek végén Overdose lovasa el akart még menni egy fodrászhoz, mert nagyversenyek és komolyabb szerződéskötések előtt kabalából mindig hajat vágat.</p>

Mire Vajtó Lajos, a Nemzeti Lóverseny Kft. igazgatója a homlokára csapott és gyorsan felhívta Hajas Lászlót, így az vasárnap délelőttre került át.

A mesterfodrász örömmel vállalta, hiszen édesapja Párizsban született, ő pedig 120 induló közül ott lett hetedik az 1982-es fodrász világbajnokságon, éppen hajvágásból. Ám annyira vigyázott munka közben, hogy nem is árulta el a világ egyik legjobb lovasának, hogy ő is zsoké volt, a Farkas istállóban Imperiál egyik csikóját is lovagolta, s a tavalyi Nemzeti Vágtán is jól szerepelt volna, ha egy Sasvári nevű énekes nem dönt úgy, hogy lovával együtt nekiviszi a palánknak.

Soumillon viszont nagyon meg volt elégedve a frizurájával, amelyre hamarosan bukósisak kerül, mi pedig csak remélhetjük, hogy e kabala ezúttal is beválik, s nem az erejében volt a haja, mint Sámsonnak, aki viszont egyáltalán nem kérte Delilától, hogy levágja. Hajas mindenesetre megjegyezte, hogy ilyen gyorsan még nem vágott hajat, az nála legalább egy óra, de megérti, hogy Soumillonnak sietnie kell Dózihoz. (Forrás: PannoniaOverdose.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?