Már láttad magad egyetemistaként, vagy főiskolásként; sokat készültél, átnéztél ezer és ezer feladatot a felvételire – és mégsem sikerült. Ha eddig semmi más nem szerepelt a terveidben, csupán a továbbtanulás, akkor most újra kell gondolnod jó néhány dolgot.
Ha leverted a lécet
Szakmai tapasztalatok
A következő egy év remekül használható szakmai tapasztalatszerzésre is. Ugyan nem tanulsz felsőfokon arról a szakmáról, irányról, amivel foglalkozni szeretnél a jövőben, ám lehetőséged van arra, hogy egy évig kipróbáld magad a választott szakmai területen. Nézd meg alaposan, tényleg azzal a munkával szeretnéd eltölteni a hat év múlva kezdődő életszakaszod jelentős részét? Ha például pszichológia szakra jelentkezve utasítottak el, van még mód arra, hogy pszichológus-asszisztensi képzésben vegyél részt, és segítsd szakképzett pszichológusok munkáját, betekintést nyerve hétköznapi munkájukba. Gazdasági vonalon is biztosan találhatsz – persze egy kis utánjárással – olyan céget, akik hajlandóak megengedni, hogy tapasztalatokat szerezz náluk. Ez utóbbi útvonal annál is inkább ajánlható, mert így több ismereted lesz arról, hogy az egyetemi/főiskolai képzési palettáról milyen programokra, milyen kurzusokra és információkra lesz majd szükséged.
Gyakornoksággal persze nem keresi magát halálra az ember. Sőt, azt is érdemes megfontolnod, hogy akár ingyen dolgozz ebben az egy évben néhány hónapot. A cégek ezt az önkéntességet az elkötelezettség jelének tartják. Ha jövőre felvesznek, és majd a szakmai gyakorlathoz keresel terepet, vagy a diploma megszerzése után munkahelyre lesz szükséged, máris jobb esélyeid vannak egy olyan cégnél, akiknek már dolgoztál. Ha úgy érzed, inkább kiszállnál az egészből és szabadságra, utazásra vágysz, akkor ideiglenesen azt is megteheted. Itt a remek az alkalom, hogy eltölts egy évet külföldön, nyelvet tanulj, megismerkedj idegen kultúrákkal, és egy kis pénzt gyűjts. Ha sikerrel birkózol meg a beilleszkedés nehézségeivel, megnövekedett önbizalmad elég muníciót jelent majd a következő felvételi időszakra.
Gondold át a lehetséges okokat!
Az is lehetséges, hogy az idei elutasítás egyfajta jelzés a számodra. Nem sikerült a felvételi, mert talán nem is kellett hogy sikerüljön. Talán nem is ez a terület az, ami igazán érdekel, lehet, hogy titokban másra vágysz, és ezért nem tudtál teljes erőbedobással küzdeni a felvételi versenyben. Lehet – ha jobban átgondolod a kérdést – hogy szüleid, nagyszüleid álma volt a továbbtanulásod. Meglehet, hogy a tanulási módszereiddel volt probléma – az idei év szólhat arról, hogy kidolgozol valami hatásosabb stratégiát. A jövő évi jelentkezés előtt ezeket a kérdéseket feltétlenül meg kell vizsgálnod! (he, of)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.