„Ha bevásároltok, nézhetitek a meccset...”

„...vagy mi nézzük a sorozatot!” Ez az a felszólítás, mely rendszeresen elhangzik a 17. futball-világbajnokság televíziós közvetítésének két félidő közötti reklámblokkjában. A három – enyhén önmaga karikatúrájának tűnő – reklámhölgy három szófogadó férje (barátja, partnere...) természetesen rohan bevásárolni, nehogy már Rosalindát vagy egyéb, vadul szenvedélyes szappanoperát kelljen bámulniuk Beckham, Batistuta, Vieri, Rivaldo s a lassan, de biztosan gyógyuló Zidane és más futballnagyágyúk (nem kevésbé szenvedélyes) játéka helyett. A reklám poénja, hogy persze a nők is a meccsre kíváncsiak, nem túl drága. Mert ellentétben (egyébiránt nagyra becsült) sportszakírónk véleményével – aki a labdarúgó vb programját felvezető nyitócikkét azzal fejezte be, hogy: „Mit érdekli ez az asszonyokat, nőket, feleségeket. Nekik megmaradt a fő műsoridő” –, szóval ezzel a minden nőnemű lényt egy kalap alá vett állítással szemben a focirajongás sem kizárólag férfihobbi. Hogy csak a vb csoportmérkőzéseinek első hétvégéjét említsem, a pénteki Franciaország–Szenegál nyitómeccsen Pape Bouba Diop gólja után a lelátókon legalább olyan extázisban táncoltak a dús keblű asszonyok, nők és feleségek, mint csapatuk a szöuli stadion zöld gyepén. A kommentátortól meg két szöglet között olyan apróságokat tudhattak meg a képernyők előtt szurkoló milliók, hogy teszem azt, a szenegáli csapat francia szövetségi kapitánya, Bruno Metsu márciusban nősült, és ifjú neje szintén szenegáli... S a címvédő francia válogatott vereségében a hiányzó Zidane mellett talán az is közrejátszott, hogy az ő feleségeik és barátnőik csupán a meccs után találkozhattak életük párjával „intim körülmények között”. Ez utóbbit ugyan már inkább csak az annyiszor lesajnált „női logika” mondatja velem, de tény, hogy a vezetőedzők örökzöld témája a „nővel vagy nő nélkül jobb-e a csapat erőnléte” dilemma. Visszatérve a mérkőzésekhez és a szurkolótáborhoz, a dél-koreai és japán nők mellett a vendégdrukkerek között még csadort viselő hölgyek is fel-feltűnnek. És gólhelyzetben pontosan ugyanúgy csápolnak, mint baseballsapkás társnőik. Vagy mint mi, idehaza, a képernyő előtt. Szó sincs arról, hogy a foci ürügyén egy újabb „férfias” területet akarnánk egyenjogúsítani! (Ez a folytonos egyenjogúsítgatás különben is fából vaskarika: feltehetően a kétszáz évvel ezelőtt élt szüfrazsettek sem az egyformaságért, hanem a férfiakkal egyenlő jogokért tüntettek. Ami, ugye, két különböző fogalom.) Ismerek jó néhány férfit, akiket teljesen hidegen hagy a labdarúgás, és egy csomó nőt, akik fociznak, sőt ökölvívnak, birkóznak – igaz, ez már a másik véglet... Ami az átlagszurkoló háziasszonyt illeti, ha nem íratja is ki magát a labdarágó vb idejére – a főzés, mosás, vasalás a mi három műszakos „egyenjogú” társadalmunkban úgyis megvárja az asszonyt – de ha átszervezi a „havi normát”, még így is marad esélye megnézni a meccsek egy részét. Válogatottja válogatja, hogy melyiket. Tegyék csak a kezüket a szívükre futballrajongó férfitársaink, hogy ők sem mindig az esélyesebbnek tartott együttesnek drukkolnak a világ kétségtelenül legérdekfeszítőbb csapatjátékában... Merthogy ez a lényeg: a játék! Számomra például a futballközvetítés majdhogynem az egyetlen nézhető tévéműsor. Pontosan a kiszámíthatatlansága, a kétszer negyvenöt perc (plusz hosszabbítás) valódi és megismételhetetlen izgalmai miatt. (Az akciófilmek tuti biztosra vehető vége, és a mostanság divatba jött reality show ízléstelen, megalázó szituációi ellenében.) És hát igen, a férfiak! Vicces, hogy ezen a téren alighanem megegyezik a két nem szurkolótábora. Egy futballmeccsen mindenki igazi, férfias férfiakat szeretne látni! Akik cseleznek, zsonglőrködnek a labdával, és gólokat rúgnak. Az lehet, hogy az ember lánya nem mindig találja el, mikor kellene szabadrúgást vagy tizenegyest ítélnie a bírónak, ám ezzel olykor mintha maguk a játékvezetők sem lennének teljesen tisztában... Talán mert míg ők ott futkároznak a helyszínen, addig mi, nézők belátjuk az egész pályát. Jómagam ezért is szeretem jobban a televíziós focit. S persze azért is, mert ugyan a lelátókon kétségkívül forróbb a hangulat, mint egy fotelben ücsörögve, viszont a túlságosan is győzelemittas, vagy éppen vesztésre álló és elkeseredett szurkolótábor közelharcának veszélye sem fenyeget. Attól tartok, ezen a labdarúgó-világbajnokságon kedvenc válogatottam legfeljebb a negyeddöntőig juthat. (Beckham egymaga aligha képes csodákra...) De a pályán minden megtörténhet. És kell annál jobb szórakozás, mint végigizgulni a vb mérkőzéseit, egészen a döntőig?! Ha úgy alakul, ebédre vagy vacsorára legfeljebb hideget eszik a család...