Gyors háború utáni számonkérések Csehországban

Amikor a német hadsereg 1939. március 15-én átlépte a csehszlovák határt, a csehek és szlovákok alig több mint húsz éves államának története – igaz, csak néhány évre – ismét kettévált. Csehországot mint protektorátust betagolták a Német Birodalomba, a szlovák területeken pedig – német védnökség alatt – létrejött az első önálló szlovák állam.

Leszámolás azonnal

Az 1945-ben újjáalakult Csehszlovákiában szinte azonnal megkezdődött az el- és leszámolás. A spontán „népharag” már a májusi felkelés alatt a németek ellen fordult, de a kassai kormányprogramban meghirdetett elvek mellett hamarosan megszületett a felelősségre vonás törvényes alapja is – az ún. „retribúciós dekrétumok” formájában.

A dekrétumok rendelkeztek a náci bűnözők, az árulók és a kollaboránsok, továbbá a németek és a magyarok kollektív bűnösségéről, valamint a népbíróságok és a Nemzeti Bíróság felállításáról. Az emigrációból hazatérő Edvard Beneš elnök vezette kormányzat – csakúgy, mint másutt – a felelősségre vonást saját céljaira is felhasználta, egyrészt a háború előtti időszak egyik legjelentősebb pártja, az Agrárpárt és vezetőinek félreállítására, másrészt Csehszlovákia szláv nemzetállamként való újjászervezésére.

Emil Hácha

Az egészen 1948 végéig elhúzódó eljárások során több mint 33 ezer személyt ítéltek el. Az egyik fő per a szudétanémet párti politikusnak, a német megszállást követően pedig a Cseh–Morva Protektorátus államtitkárának, majd államminiszterének, Karl Hermann Franknak a pere volt. Ő azután került a bíróság elé, miután az amerikaiak átadták a csehszlovák igazságszolgáltatásnak. A német megszállás kíméletlensége és a németesítés egyik jelképének számító Frankot háborús bűnösként halálra ítélték, és 1946. május 22-én nyilvánosan (a prágai Pankrác börtön udvarán) felakasztották.

Egykori pártbeli főnöke és a Szudétanémet megye birodalmi helytartója, Konrad Henlein még az amerikai fogságban öngyilkos lett. Kurt Daluege helyettes helytartót, aki Heydrich halála után érkezett a protektorátusba, 1946. október 24-én akasztották fel Prágában.

A német háborús bűnösök mellett felelősségre vonták a protektorátus politikai elitjét is. Az 1942–1945 közötti protektorátusi kormányok egyes tagjait felmentették, másokat viszont több év börtönbüntetésre ítéltek. Emil Háchát, a protektorátus államelnökét (és az 1938–1939 közötti ún. „második köztársaság” elnökét) ugyancsak letartóztatták, de a megroppant egészségű, 72 éves öregember még 1945 júniusában meghalt a börtönkórházban. A Nemzeti Bíróság ugyan megállapította, hogy Hácha – állapota miatt – 1943 januárjától gyakorlatilag nem tekinthető felelősnek a tetteiért, ám neve a cseh köztudatban mindmáig összefonódik a kollaborációval és az árulással.

Politikai ítéletek születtek

1946. július 31-én az agrárpárti Adolf Hrubý földművelésügyi minisztert életfogytiglanra ítélték (a börtönben halt meg 1951-ben), Jaroslav Krejčí miniszterelnököt és igazságügyi minisztert pedig 25 évre (ő is a börtönben halt meg 1956-ban). Az utolsó protektorátusi kormány feje Richard Bienert csak három évet kapott, ám őt is a börtönben érte a halál.

A németekkel való kollaboráció szimbolikus figurájának számító Emanuel Moravecet, aki oktatási és művelődési miniszterként buzgón ténykedett a nácik szolgálatában, azonban már nem vonhatták felelősségre. Moravec ugyanis a prágai felkelés kirobbanásának napján, 1945. május 5-én főbe lőtte magát.

Vitatott ítéletek

Születtek vitatott vagy kimondottan igazságtalan döntések is: így került börtönbe Jan Syrový tábornok, aki védelmi miniszterként fogadta Hitlert a német bevonuláskor, de később nem működött együtt a német hatóságokkal. Mégis csak 1960-ban szabadult amnesztiával.

Elsősorban politikai okból ítélték húsz évre Rudolf Beran agrárpárti vezetőt, aki 1938 ősze és 1939 áprilisa között állt a kormány élén, és akit még a németek is meghurcoltak. Beran végül 1954-ben halt meg a börtönben.

A náci politikusokon és kiszolgálóikon kívül „ítélkeztek” a csehszlovákiai németek és magyarok fölött is. Az első köztársaság elárulásával, Csehszlovákia szétrobbantásával vádolt két kisebbséget a kassai kormányprogramban bűnösnek bélyegezték, majd megfosztották jogaitól. A csehszlovák kormányzatnak ugyan sikerült elérnie – engedélyt kapva a szövetséges hatalmaktól –, hogy a spontán akciók után szervezetten kitelepítse az ország területéről a németeket (a menekültekkel együtt kb. 3 millió német kényszerült elhagyni Csehszlovákiát), ám a magyarok teljes kitelepítése nem valósult meg.

Az 1946-os magyar–csehszlovák lakosságcsere-egyezmény alapján a menekültekkel és a kiutasítottakkal együtt mindössze 100 ezer magyartól sikerült „megszabadítani” Csehszlovákiát, a többiekre csehországi telepítések, vagyon- és jogfosztás, valamint a „reszlovakizáció” várt. A diszkrimináció éveken át tartott, és csak fokozatosan enyhült. (mult-kor.hu)