Berlin. Úgy tartják, a delfinek nem csupán emberéleteket mentenek néha – mint a napokban Ausztráliában –, hanem kifejezetten gyógyító, fejlesztő hatással vannak a súlyosan fogyatékos gyerekekre.
Gyógyítanak a delfinek?
Brensing elmondta: maga is lelkesedik az okos delfinekért, de a „bölcs delfinről” szóló monda hitelességéből kicsit kénytelen lefaragni. „Kiderült, hogy a delfinek annál inkább hajlandók érintkezni az emberekkel, minél nagyobb a terület, ahová vissza tudnak vonulni, s hogy egyetlen floridai delfintől eltekintve egyik állat sem mutatott különösebb érdeklődést a fogyatékos gyerekek iránt” – számolt be tapasztalatairól a kutató.
Ennek ellenére családok százai esküsznek rá, hogy az állatok jó hatással lehetnek a súlyosan fogyatékos, és főleg a kapcsolati nehézségekkel küzdő, például autista gyerekekre.
A würzburgi egyetemen már hosszabb ideje és még 2006-ig fut a nürnbergi állatkert delfináriumával közös kutatási program. Ennek keretében 150 gyerekkel kísérleteznek annak kiderítésére, hogy a delfinterápia fölényben van-e a más állatokkal való érintkezéssel szemben. Erwin Breitenbach, a projekt vezetője elmondta: a kontrollcsoport ennek megfelelően parasztgazdaságban tölti az időt.
Annyiban hasonló a hatás a delfinekkel és a más állatokkal való érintkezésben, hogy az állat úgy segít a fogyatékosnak, hogy ehhez nem szükséges a bizalmat szavakkal is kiépíteni, s ezzel lehetővé teszi a terapeutával való jobb érintkezést. A delfinek esetében azonban ehhez még hozzájárul a víz, mint a mozgást megkönnyítő, de egyben ismeretlen terület, amely bizonyos bátorságot követel a fogyatékosoktól ahhoz, hogy elhagyják megszokott világukat.
Brensing szerint azonban még erre is képesek más állatok is: a viszonylag újkeletű kutya-víz terápia során a gyerekek például nagy, vízi mentésre tenyésztett landseei kutyákkal úsznak. Breitenbach szerint azonban egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a kutyákkal való úszás ugyanolyan hatással volna, mint amilyet a delfinek elérnek. Brensing azonban figyelemre méltónak tartja a kísérleteket, már csak azért is, mert a delfinterápiák már csupán a jelentős utazási költségek miatt sok érintett család számára szinte elérhetetlenek, kutyákkal viszont bárhol lehet dolgozni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.