Gondolataival mozgatja végtagjait egy lebénult férfi

Chicago |

<p>Nyolc év után először evett önállóan, karizmait gondolataival mozgatva egy évek óta mozgásképtelen clevelandi férfi, akinek agyába elektromos érzékelőket ültettek, hogy ingereket közvetítsenek az izmaiba.</p>

A clevelandi Case Western Reserve University és a Functional Electrical Stimulation Center csapata egy agy és számítógép közötti közvetítő felületet és egy elektromos stimulációs rendszert használt, mely lehetővé tette, hogy az 56 éves Bill Kochevar megmozdítsa a karját. 

"Tudomásunk szerint világszerte ez az első eset, hogy egy súlyos és krónikus bénulásban szenvedő ember közvetlenül agyi aktvitásával irányítja karját és kezét, hogy célirányos mozgásokat végezzen" - mondta el Bolu Ajiboye kutató. 

A tudósok két, 96 elektródához kapcsolt, tabletta méretű szenzort ültettek be a férfi agyába, melyek érzékelik az agy mozgatóközpontjaiból érkező idegi aktivitást.

A szenzorok rögzítik a jeleket, melyek akkor keletkeznek, amikor Kochevar elképzeli, hogy mozgatja a karját, ezeket a jeleket közvetítetik a számítógépnek. A gép továbbítja őket a stimulációs rendszerbe, mely ezek alapján impulzusokat küld a Kochevar karjába és kezébe ültetett mintegy 30 vezetékbe.

A tesztet végző BrainGate kutatói konzorcium olyan, az agy és a számítógépek határterületén operáló felületek kifejlesztésén dolgozik, amely lebénultaknak adhatja vissza a mozgás lehetőségét. Korábbi tesztekben a kifejlesztett technológiák révén a résztvevők képessé váltak csupán gondolataikkal megmozdítani egy robotkart.

Kochevar, aki nyolc éve egy kerékpáros balesetben bénult le válltól lefelé, először a virtuális valóságban tanulta meg mozgatni a kart. 

Hogy sor kerülhessen az éles kísérletre, a férfinak 45 hetes rehabilitáción kellett részt vennie izomtónusa helyreállítására, izmai ugyanis a több éven át tartó mozdulatlanságtól elsorvadtak.

Mivel Kochevar válla túl gyenge volt ahhoz, hogy megemelje a karját, egy alátámasztó robotkart is kialakítottak a férfi számára, melyet szintén a gondolataival irányít.

A rendszer használatával Kochevar jobb keze minden ízületét képes önállóan mozgatni kizárólag az akaratával. 

A technológia egyelőre kísérleti szakaszban van, de a tanulmány megmutatta, hogy a rendszer működőképes - mondta el Robert Kirsch kutató. A szakértők eddigi eredményeiket a Lancet brit orvosi lap szerdán megjelent számában mutatták be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?