GALÉRIA: Fedélzetén négy űrhajóssal megérkezett a Földre a SpaceX űrhajó

SpaceX

Megérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) a SpaceX amerikai magánvállalat űrhajója, fedélzetén három amerikai és egy japán asztronautával, akik 168 napot töltöttek a világűrben. A leszállást az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA élőben közvetítette.

A Crew Dragon Endeavour űrhajó Resilience nevű űrkabinja helyi idő szerint hajnali 2 óra 56 perckor (közép-európai idő szerint 8:56-kor) csapódott a tengerbe a Mexikói-öbölben, a floridai Panama City közelében. Ez volt a SpaceX űrhajójának első üzemszerű visszatérése, és egyben az első sötétségben végrehajtott leszállás azóta, hogy az Appolo-8 1968-ban visszatért a Holdról.

Az űrhajó a tervek szerint vált le az űrállomás Harmony nevű moduljáról, fedélzetén Michael Hopkins, Victor Glover és Shannon Walker amerikai, valamint Nogucsi Szoicsi japán űrhajóssal. Útja a Földre mintegy hat és félórás volt. A NASA szerint a négy űrhajós egészségi állapota jó.

"Köszönjük a vendéglátást (.) találkozunk a Földön" - mondta az ISS fedélzetén maradóknak Michael Hopkins.

A négy űrhajós - a Crew-1 legénység - novemberben érkezett az űrállomásra az Elon Musk alapította SpaceX első "üzemszerű" missziójával. Az amerikai űrsiklóflotta kilenc évvel ezelőtt történt leállítása óta az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) az orosz Szojuz rakétáktól függött asztronautáinak az űrállomásra juttatásában, most a SpaceX szállítja az amerikai űrhajósokat az ISS-re.

Galéria

Két másik űrhajós 2020-ban egy kéthónapos kísérleti küldetés keretében már megtette a Crew Dragon fedélzetén az oda-visszautat az űrállomásra.

A Crew Dragon űrhajó fedélzetén a Crew-2 legénységgel - az amerikai Shane Kimbrough és Megan McArthur, a francia Thomas Pesquet és a japán Hoside Akihiko asztronautákkal - április 23-án indult a Nemzetközi Űrállomásra, ahol másnap dokkolt. A misszióban először használtak "újrahasznosított", vagyis egy előző űrrepülésnél használt hordozórakétát. Az űrállomáson április 30-ig 11 űrhajós tartózkodott, ez volt az ISS történetének legnépesebb legénysége.

A Crew-1 legénység visszatérését eredetileg szerdára, majd péntekre tervezték, de a visszatérési helyen uralkodó rossz időjárási viszonyok miatt elhalasztották.    

A NASA és a SpaceX "szorosan együttműködnek az amerikai parti őrséggel, hogy 10 tengeri mérföldes biztonsági övezetet hagyjanak szabadon a leszállás tervezett helyszíne körül" - közölte a visszatérés előtt a NASA. 2020-ban a kísérleti repülés legénységének visszatérésekor a jachtok túlságosan közel mentek az az űrkapszula érkezési helyéhez, és el kellett távolítani őket.

A Crew-2 legénységén túl Oleg Novickij, Pjotr Dubrov orosz és az amerikai Mark Vande Heit marad az őrállomáson. A három űrhajós április 9-én, a Jurij Gagarinról elnevezett Szojuz orosz űrhajóval érkezett az ISS-re.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?