Földhöz hasonló bolygó a legközelebbi csillagnál

<p>Földhöz hasonló bolygót fedeztek fel a Naphoz legközelebbi csillag, a Proxima Centauri, a Kentaur csillagkép vörös törpéje körül &ndash; adta hírül a Der Spiegel német hetilap.</p>

Az asztrofizikusok szerint a bolygó olyan kedvező távolságra kering napjától, hogy felszínén folyékony halmazállapotú víz is előfordulhat, ami fontos feltétele az élet keletkezésének. A Der Spiegel szerint soha ilyen közelségben nem bukkantak még a kutatók egy lehetséges második Földre. A déli égbolton látható Proxima Centauri 4,24 fényévnyi távolságával a Nap legközelebbi csillagszomszédja. Az Európai Déli Obszervatórium (ESO) augusztus végén tervezi bejelenteni a tudományos szenzációt. Az egyelőre névtelen bolygót a chilei Atacama-sivatagban működő tükrös teleszkóp segítségével fedezték fel.

A német lapnak név nélkül nyilatkozott a kutatás egyik résztvevője. „Nem könnyű egy ilyen kicsi égitestet megtalálni, a méréstechnika teljesítőképességének határán mozogtunk.”

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) nagyjából egy éve jelentette be, hogy egy Földhöz hasonló bolygót fedeztek fel a Naprendszerünkön kívül, amely azonban igen messze, 1400 fényévre van a Földtől. Az exobolygó a Kepler 542b nevet kapta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?