Fizikusok, kémikusok, alkimisták, szélhámosok

Évezredeken keresztül az alkímia művelői szentül vallották, hogy ólomból, rézből, higanyból és egyéb kevéssé értékes anyagból arany állítható elő. Voltak közöttük fanatikus dilettánsok, szerencselovagok, szélhámosok és komoly tudósok is. Valamennyiük kísérlete kudarcba fulladt.

Évezredeken keresztül az alkímia művelői szentül vallották, hogy ólomból, rézből, higanyból és egyéb kevéssé értékes anyagból arany állítható elő. Voltak közöttük fanatikus dilettánsok, szerencselovagok, szélhámosok és komoly tudósok is. Valamennyiük kísérlete kudarcba fulladt.

Viszont számtalan felismeréssel gazdagították az emberiséget, ennek eredményeképpen a tizennyolcadik század folyamán kialakult a kémia tudománya. Amelynek egyik sarkalatos pontja lett, hogy az anyag állandó, nem lehet az egyik elemet a másikba alakítani. Egészen addig, amíg néhány gyanús jel nem jelezte, hogy talán mégsem egészen igaz, amit mondanak. Mindez a tizenkilencedik század utolsó éveiben történt.

A dolog Párizsból indult: a kor jeles fizikusa, Henri Becquerel véletlenül uránsót helyezett a több réteg fekete papírba csomagolt fényképlemezekre, amelyek érthetetlen módon megfeketedtek. Fiatal munkatársára, Marie-Sklodowska Curie-re várt a feladat, hogy kiderítse e rejtélyt. Ő fedezte fel a radioaktivitás jelenségét, a megnevezés is tőle származik. Csakhogy a hagyományos elméletek szerint arra nem volt magyarázat, hogy miként tud az állandónak tekintett elem sugározni. Az első magyarázat szerint külső forrásból, például a napsugárzásból szerzi az energiát. Arra – egy ugyancsak fiatal, angol-skót kutató kivételével – senki nem gondolt, hogy az anyag önmagából meríti a sugárzást, ami egyben azt is jelenti, hogy az oly állandónak hitt elem bizony elbomlik. Éppen úgy, ahogyan azt az alkimisták elképzelték. Ekkora szemtelenségre normális tudós aligha vetemedhetett. Pedig egy akadt: Ernest Rutherford, aki e felismeréstől kezdve évtizedeken át a fizika meghatározó egyéniségévé vált. Olyannyira, hogy Newton és Einstein mellett minden bizonnyal a legnagyobb hatást gyakorolta a fizika tudományára. (oe)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?