Fizess, hogy előrébb juss!

Egyesek szerint mindezt a sorban állás iránti utálat gerjesztette piaci rés hozta létre, mások szerint viszont a dolog igencsak ellentétben áll a méltányosságról és az egyenlőségről vallott elvekkel. Akik büszkék a szerpentinre Az Egyesült Államokban egészen a közelmúltig a „szerpentinsor” számított a követendő normának – és az érintett cégek büszkék is voltak azok megvalósítására. A New York-i Chemical Bank azt állítja, hogy a pénzintézet előterében elsőként ők alkalmazták ezt a terelőkorlátos módszert. A Wendy’s ugyancsak magáénak követeli az elsőség büszke címét: ők a gyorséttermi kígyózó sor szabályozására alakították ki a megoldást – nyilatkozta Richard Larson, a Massachusettsi Műszaki Egyetemen a sorban állás elméletét kutató tudós a BBC hírszolgálatának. A modell pedig működik, hiszen a legtöbb társadalom tagjai egyetértenek abban, hogy annak kell először sorra kerülnie valamilyen szolgáltatás igénybe vételekor, aki a leghosszabb ideje várakozik – tette hozzá. De ma már az Egyesült Államokban is sokan állnak be egy új típusú sorba: az úgynevezett prioritási sorban bizonyos emberek azért részesülnek előnyben, mert fizetnek érte. Elsőnek lenni a gép fedélzetén Az amerikai repülőtereken ma már mindenhol feltűnnek ezek a prioritási sorok – a check-in pultnál, a biztonsági ellenőrzésnél és a kapuknál. Számos légitársaság már annak megfelelő sorrendben engedi a gép fedélzetére szállni az utasokat, amennyit a jegyükért fizettek. Akárcsak a Ryanair Európában: a diszkont légitársaság modellje közutálatnak örvend ugyan, viszont roppant sikeres. Külön kell fizetni azért, hogy elsőként szállhasson fel valaki a gépre, vagy hogy a kiválasztott ülésen foglalhasson helyet. Morgolódik mindenki – de az egyébként alacsony jegyáraknak köszönhetően özönlenek az utasok. Ugyanakkor az amerikai hétköznapi élet számos más területén is megjelentek ezek a prioritási sorok – az autópályáktól az élményparkokig. Élménypark: a megfizethető kiváltságok rendszere Utóbbiak közül az atlantai Six Flags White Water 2011-ben vezette be a megvásárolható kiváltságok rendszerét. Egyes látogatók egyszerűen beállnak a sorba, hogy valamelyik extrém csúszdáról a hűsítő vízbe csobbanhassanak. Akik viszont megvásárolják a – rádiófrekvenciás azonosítási technológiát alkalmazó – zöld-arany csuklópántokat, nyugodtan úszkálhatnak a medencében, vagy falatozhatnak a büfében: időben megérkezik a figyelmeztetés, hogy sorban állás nélkül mehetnek a csúszdához.Azok, akik még ennél is többet – nagyjából a belépőjegy árának kétszeresét – hajlandók fizetni, csillogó arany karkötőt kapnak: ennek birtokában felére csökken a várakozási idejük. A működtető cég szerint a kezdeményezés olyan hatalmas sikert aratott, hogy rendszerüket az összes amerikai vízi park átveszi. Elég ugyanakkor csak elvegyülni a tömegben, és azt látni, hogy tizenéves lányok egyik csoportja gyanakodva méregeti az arany karkötőt viselő másik lánycsapatot. Érződik, hogy a dolog az amerikai társadalmon belüli polarizálódás kényes politikai kérdését veti fel. Valóban jó ötlet az első és másodosztályú állampolgárok rendszerének kialakítása?[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"248093","attributes":{"alt":"","author":"Fotó: Emerisda.eu","class":"media-image","height":"306","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Araszolgatás helyett hasítani az autópályán A prioritási sorban állási rendszer már a közszférában is megjelent. Sokan, akik autóval tartanak a Six Flags White Water felé, az I-85-ös autópályán közelítik meg. 2011 októberében az atlantai illetékesek egy kiváltságos sávot hoztak létre ezen az autópályán, és a forgalomtól függ, hogy mennyit kell fizetni a kiemelt sáv használatáért a gépkocsivezetőknek. A rendszer kritikusai egyszerűen csak „Lexus-sávoknak” hívják ezeket, azt állítva, hogy előnyeit csak azok a gazdagok élvezhetik, akik ilyen drága autókat engedhetnek meg maguknak. Eltekintve a sávok használatának kifejezett költségeitől, némelyik járművezetőt az is bosszantja, hogy a fizetős sávok miatt éppen azok a sávok szűnnek meg, amelyikben eddig a két vagy több utast szállító járművek közlekedhettek. Georgia állam közlekedési hatósága védelmébe vette az expressz sávokat – azt állítván, hogy ők a választás szabadságát ajánlják fel a frusztrált atlantai járművezetők számára.Vannak olyan ingázók is, akik értékelik a rendszer előnyeit. „Szeretem, hogy elhúzhatok ezek mellett az őrült emberek mellett – mondja a tervező grafikusként dolgozó Clint Keener. – Idejében, frissen, stressz nélkül érkezem dolgozni. Számomra a megtakarított idő megéri azt a pénzt, amibe a gyors haladás kerül.”  Georgia állam egyik szenátora, Curt Thompson „un-American”-nek nevezi a rendszer híveit. „Mindez nem a közlekedési viszonyok javítását célozza – jelentette ki –, csupán arról szól, hogy előnyös lehetőséget kínál azok számára, akik ezt megengedhetik maguknak. Ami ezáltal létrejön, azt én az irigység politikájának nevezem: ez választja el egymástól a gazdagokat és a nincsteleneket. Pedig mindig büszkék voltunk arra, hogy nálunk nem létezik ilyen rétegződés. Alapító atyáink fejében soha meg nem fordult volna a vannak egyenlőbbek gondolata. Ilyesmi nincs sem az alkotmányban, sem az alkotmánymódosításokban, sem a függetlenségi nyilatkozatban” – fogalmazott indulatosan a szenátor.  Robin Hood a főiskolán? A prioritási sorok rendszerének mentalitása az amerikai egyetemi rendszeren belül is megjelent. A kaliforniai állami főiskolák generációkon át könnyítették meg az alacsony jövedelmű hallgatók bejutását a felsőoktatásba. A költségvetési megszorítások miatt azonban néhány főiskola arra kényszerült, hogy csökkentse a számukra indított osztályok számát – bejutni pedig csak nagyon trükkös módon lehet. Egy Santa Monica-i főiskola folyosóin tömegével találkozni olyan – ücsörgő vagy ácsorgó – diákokkal, akik abban reménykednek, hogy a túljelentkezés ellenére valahogyan mégis helyet kaphatnak az áhított osztályban. „Az osztályok létszáma teljesen fel van töltve, 100 százalékos a telítettség. És ez őrjítő számunkra, mert mindig büszkék voltunk arra, hogy tudjuk fogadni a jelentkezőket” – fakadt ki a főiskolát vezető Chui Tsang, aki kétségbeesett erőfeszítéseket tett azért, hogy bővítse a lehetőségeket, e célra tavaly tavasszal Advance Your Dreams címen hozott létre programot. Tsang terve lehetővé tenné a diákok számára, hogy a garantált bekerülésért akár négyszeres díjat fizessenek, az ebből származó bevételt pedig extra osztályok indítására lehetne fordítani. „Ez egyfajta Robin Hood-rendszer. Azok, akik megengedhetik maguknak, hogy egy kicsit többet fizessenek, azokat támogathatják, akik nem engedhetik meg maguknak ugyanezt az összeget” – magyarázza.De ezzel nem minden diák ért egyet. Harrison Wills, a diákszövetség elnöke állítja: a javaslat valójában hátrányosan érintené a szegényebb diákokat, hiszen az „olcsóbb” osztályok elkülönülnének azoktól, amelyekbe a többet fizető hallgatók kerülnének. Az Advance Your Dreams program körüli nyugtalanság zabolátlan tiltakozásokhoz vezetett az iskolafenntartói gyűlésen is, a campus rendőrségének paprika-spray-t is be kellett vetnie az indulatok megfékezéséhez. A rektor ekkor elrendelte, hogy a főiskola függessze fel a vitatott program végrehajtását. Tsang azonban nem adta fel, és bízik abban, hogy egy későbbi időpontban bevezetheti. Mint mondja, számára még mindig érthetetlen a felháborodás. „A választás szabadsága alapvető jog az Egyesült Államokban – szögezte le. – A mostani rendszerben viszont éppen az az őrjítő, hogy hiába van pénz a szabad választás előmozdításához, nincs rá mód, mert az úgymond nem lenne fair.” Az amerikaiakban mélyen gyökerező hit a piac tisztelete, és mivel a prioritási sorok bevételt generálnak, egyáltalán nem meglepő, hogy az állami szektorban is felmerül a létjogosultságuk.Viszont az olyan hagyományos amerikai értékekkel, mint a tisztesség és az esélyegyenlőség, vajon összeegyeztethető-e, hogy valaki pénzért vásárolja meg a helyét a sor elejére? És vajon mi történik akkor, amikor azok, akik többet fizetnek, többet is akarnak majd kapni a pénzükért? (MTI)