Dunaszerdahely. Szabadítsátok ki Willyt! Ez a címe a dunaszerdahelyi NFG-1 filmklubban e hét végén sorra kerülő nem mindennapi produkciónak. Zenék és filmek érkeznek Komáromból, melyek valamilyen módon összefüggésbe hozhatóak Molnár Csabával, a jelenleg Budapesten tanuló 18 éves komáromi filmrendezővel és előadóval.
Filmek és zenék a filmklubban
Csaba versmondással kezdte kulturális tevékenységét, majd eljátszottta a Légy jó mindhalálig című musical főszerepét a komáromi Jókai Színházban. Akkor találkozott olyan gyermekszereplőkkel, akikkel barátok lettek, és filmforgatáson kezdték törni a fejüket. Jó lehetőségnek bizonyult a Selye János Gimnázium filmes szakköre. Elkészült a Haláli című film, majd az idén a Szabadítsátok ki Willyt.
Október 23-án, szombaton este fél nyolckor mindkét filmalkotást megtekinthetik a dunaszerdahelyi NFG-1 filmklub látogatói, a vetítés előtt fellép a Naccsönd, majd beszélgetés hallható Molnár Csabával és a filmek néhány szereplőjével. A közel egyórás vetítés után a közönség kérdezhet a szereplőktől, végül nosztalgiabuli következik hajnalig, Csaba és barátai közreműködésével.
„A filmek azért készültek, – avatott be Molnár Csaba, – hogy rámutassunk, mi, a komáromi hetes lakótelepi srácok is tudunk jó filmet csinálni. A mi alkotásaink is vannak olyan színvonalasak, hogy ne kelljen a multiplexbe menni, ha csodálkozni akarunk egy kicsit.”
„Örömmel biztosítunk teret a hasonló kezdeményezéseknek, – mondta Héger István, az NFG-1 FILM klub vezetője. – Még a nyáron felhívtuk az amatőr együttesek, előadóművészek, művészettel foglalkozó csoportok figyelmét, hogy tessék, jöjjenek, és hozzák az előadásaikat, az NFG-1 filmklubban mindig lesz helyük. Most ért véget a Rocktóber című három héten át tartó rockfesztiválunk, november 13-án este pedig a Bonanza Banzai-rajongóit várjuk a Banzáj! című estünkre, melyen a neves magyarországi együttes búcsúkoncertjének tizedik évfordulójára emlékezünk majd. Kíváncsian várom szombaton Molnár Csaba filmjeit és a Naccsönd-koncertet.”
Aki szeretne egy vidám estét, keresse fel az NFG-1 filmklubot Dunaszerdahelyen, a kultúrház mögött, bejárat a parkoló felől. Molnár Csaba és barátai nem okoznak majd csalódást. A belépés ingyenes.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.