Fifty népszerűsége leáldozóban

Most már az a kérdés, hogy 50 Cent betartja-e az ígéretét. Hetekkel ezelőtt világgá kürtölte, ha Kanye West az USA-ban több hanghordozót ad el az első héten, mint ő, visszavonul a zenei életből.

A bejelentése furcsán hatott, hiszen borítékolni lehetett, hogy hazájukban Kanye lesz a befutó, Fifty népszerűsége ugyanis ott leszálló ágba került. Így is lett, az Egyesült Államokban West Graduation című albumából 781 ezret, Fifty Curtis címet viselő lemezéből 603 ezret értékesítettek a megjelenés hetében. Ráadásul olyan piacokon is Kanye diadalmaskodott, ahol kétesélyes volt a párharc, például Nagy-Britanniában. Az eredmények tudatában 50 Cent bűnbak után nézett. A Hot 97 nevű New York-i rádiónak elmondta, hogy kiadója, az Interscope Records a hibás. Hozzátette, hogy a szerződése még egy albumra kötelezi a cégnél – ez Before I Self Destruct címmel a tervek szerint jövő áprilisban meg is jelenik –, aztán új helyre szerződik. Ezek szerint esze ágában sincs visszavonulni. Jobban belegondolva nyilvánvaló volt, hogy csak fenyegetőzik…

Németország

Kislemezek

1. Culcha Candela: Hamma!

2. James Blunt: 1973

3. 50 Cent Featuring Justin Timberlake: Ayo Technology

Nagylemezek

1. Bushido: 7

2. Annett Louisan: Das optimale Leben

3. beFour: All 4 One

A kislemezek német rangsorának csúcsán legutóbb július elején szerepeltek olyan nemzetközi előadók, akiknek semmi közük Németországhoz: Rihanna és Jay-Z a nyár legnagyobb slágerével, az Umbrellával öt hétig uralta a mezőnyt. Ezt követően egy megszakítással négy hétig a Deutschland sucht den Superstar májusban véget ért negyedik szériájának győztese, Mark Medlock vezetett a You Can Get It című dalával, amelyben a tehetségkutató verseny egyik zsűritagja, Dieter Bohlen működik közre. Trónolását egy hétre ugyancsak tehetségkutatósok: a Popstars című műsor tavalyi, ötödik szériájának győztesei: Bahar Kizil, Mandy Capristo és Senna Guemmour szakították meg – a Monrose nevű triónak a Hot Summer a harmadik felvétele. Mark után a Szökés című filmsorozat német betétdala, a Prison Break Anthem (Ich glaub an dich) került az élre egy hétre, az iráni születésű, Németországban élő Azad és Adel Tawil előadásában. A sorozathoz a németek mellett a franciák és a belgák is saját betétdalt rögzítettek. Két héttel ezelőtt a csúcson debütált a Culcha Candela nevű dancehall elemekre építő hiphop formáció, amelyet három kolumbiai, egy német, egy lengyel, egy ugandai és egy koreai fiatal alkot. A héttagú csapat harmadik nagylemezéről kimásolt Hamma! harmadik hete vezet.

A német albumeladási lista élmezőnyére szintén a hazai uralom jellemző. Az első helyet az elmúlt héten az Amigos nevű testvérduó szerezte meg – a Der helle Wahnsinn című korongja most a negyedikre csúszott vissza. Az élre a páratlanul termékeny, 1978. szeptember 28-án született Bushido iratkozott fel. A bonni rapper a 24. lemezét jelentette meg, miközben csak 1998 óta van jelen a zenei életben. Az ezüstérmes pozícióba Annett Louisan harmadik albuma érkezett meg. A mögötte álló, két lány és két fiú alkotta beFour nevű dance csapat korongja hetedik hete szerepel az összesítésen, már a csúcsot is megjárta. (puha)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?