A visegrádi négyek országainak együttműködése az EU-csatlakozás után volt a témája a Magyar Ifjúsági Közösség és a Polgári Demokrata Ifjúság (ODM) által közösen szervezett VII. Szlovákiai Nyári Szabadegyetemnek, melyet a Galánta melletti Kaskádyn tartottak.
Fiatalok és a V4-ek országai
A biztonságpolitika alapkövei a V4-es országokban az EU csatlakozás után című előadást Pataki G. Zsolt a párizsi OECD követség nagykövet helyettese vezette, előadott Maroš Kemény, a honvédelmi minisztérium PR osztályának vezetője és Nagy Zoltán a magyar külügyminisztérium biztonságpolitikai főosztályának főosztályvezető-helyettese. Az előadáson szó volt a katonaság átalakításáról, az olimpia biztonsági intézkedéseiről, az amerikai kormány biztonságpolitikájáról és a NATO tagságról.
A szabadegyetem célja, hogy a fiatalok és a szervezetek képviselői tapasztalatot cseréljenek és együttműködést alakítsanak ki, erre a legjobb lehetőség egy-egy ilyen rendezvény.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.