<p>A Maradj talpon! a Duna egyik legnézettebb műsora. Az augusztus 29-ei adásban egy felvidéki magyar versenyzőnek drukkolhatunk. </p>
Felvidéki magyar versenyző a Maradj talpon!-ban
A Maradj talpon! a Duna Televízió népszerű műveltségi vetélkedője. A játéknak külhonban is népes szurkolótábora van, s a jelentkezők között is sokan érkeznek a határokon túlról. Az augusztus 29-ei adás kihívó játékosa, Mészáros András, Pozsonyból utazik a stúdióba. A játékos kedvű felvidéki versenyző Csallóközcsütörtökből származik, számítástechnikai cégnél dolgozik, és emellett a helyi kulturális szervezetnél is tevékenykedik. Közgazdászként végzett, hat nyelven beszél. Hűséges típus, feleségével egy óvodába jártak és már akkor megfogalmazódott benne a házasodás ötlete. A kisdedóvói elképzelések négy hónapja váltak valósággá, András megnősült.
„Egész életemet átszövi a tanulás – osztja meg a jelentkezés motivációját a nézőkkel András. – Második főiskolámat végzem, és szisztematikusan törekszem az általános műveltségem csiszolására. Szabadidőmben sokat olvasok, nagyon érdekel a művészet és a kultúra.”
Minden bizonnyal András családja, barátai is ott izgulnak hétfőn érte a képernyő előtt, szükség is lesz rá, a fiatal házasnak jól jönne bármilyen nyeremény.
A műsor szervezői továbbra is számítanak a külhoni jelentkezőkre, korábban Zentán és Kolozsváron is tartottak castingot. Jó döntés volt, a jelentkezők száma meghaladta a százat.
Online regisztráció: mediaklikk.hu/vetelkedo
T: 36-1-759-5959
Adás: hétfőtől-péntekig (Duna 19.25, ismétlés: Duna World 21.30)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.