Kétszer egy évben, a húsvéti és a sátoros ünnep hetén vallásos zsidók ezrei járulnak a hebroni Ősatyák sírjához, és egyúttal ide-oda járkálnak a város megújuló zsidó negyedében. Mintegy hatszáz zsidó lakik a 130 ezres arab város kellős közepén.
Fegyveres kísérettel az ősatyák hebroni sírjához
Kis imakönyvével a kezében Hebron utcáin barangol az idős, töpörödött Nahson asszony is. Ő a Hebron szomszédságában alakult Kirijat Arba városkában lakik, de Hebront jobban szereti. „Itt még megszentelt légkör uralkodik. Kirijat Arbában ennek már vége, mert „gójokat“ telepítettek oda Ukrajnából, Oroszországból, meg Romániából.
Légkondicionált, páncélozott buszokban szállították a sátoros ünnepi vendégeket Jeruzsálemből Hebronba. Az egyik buszban helyet kapott néhány katona is a 101. ejtőernyős ezredből, amely a hebroni zsidó telepesek védelmét látja el. Az egyik katona megszólította a mellette ülő tisztet: „Úgy gondolod, rendben van, amit mi itt az arabokkal csinálunk?”
A tiszt nem válaszolt. A katona folytatta: „Engem zavar, hogy egy egész várost kijárási tilalommal sújtunk. Téged ez nem izgat?” A tiszt most sem válaszolt.
A katona ismét megszólalt: „Nem vagyok képes vitatkozni egy arab gyerekkel, aki a kijárási tilalom idején az anyjához akar menni a város másik részében. Mit mondjak neki?”
„Ez valóban probléma” – szólalt meg végre a tiszt. „S ez az én gondom is” – válaszolt a katona. „Tel-avivi barátaim amiatt ingerelnek, hogy állandóan sanyargatjuk a palesztinokat. Mit mondjak nekik?”
„Mondd nekik azt, hogy katona vagy és parancsokat teljesítesz” – így a tiszt, mire a katona: „Minden parancsot teljesítenünk kell? A hadseregben nincs többé erkölcs? Minden csak politika?”
Egy fiatal telepes, aki hallgatta a párbeszédet, közbeszólt: „Ha így érzel, miért nem kéred, hogy bocsássanak el a hadseregből?”
A hadsereg-parancsnokság úgy döntött, hogy az ünnep alkalmából engedélyezi a telepeseknek és vendégeiknek, hogy látogatást tegyenek a Kaszbában, a hebroni belváros sikátoraiban. Hiszen az arabok számára kijárási tilalmat rendeltek el, a szűk utcák üresek. Mégis, nehogy a látogatók veszélybe kerüljenek, az ejtőernyősök minden oldalról körülvették őket.
A bezárt házak ablakaiból ellenséges palesztin tekintetek kísérték a menetet.
„Miért nem lehet részükre állandó kijárási tilalmat bevezetni?” – kérdezte az egyik kiránduló a turistavezető nőt, Tehilát. „Erről a kormányt kérdezd meg” – válaszolta Tehila. A Kaszbában több üzlet belakatolt vasajtóján Dávid-csillagokat rajzoltak és héber feliratokkal „ékesítették” őket, emigyen: „Gyűlöllek benneteket, büdös arabok!” Az idelátogató jeruzsálemi ultraortodoxoktól jiddis nyelven visszhangzik a Kaszba – mintha egy háború előtti kelet-európai kisvárosban lennénk. „Ezen a szent helyen kétezer éve egy kő sem mozdult el. Hol van még egy hely a világon, ahol két nép fiai imádkoznak?” – mondja egyikük lelkesen. (Ábrahámot a mozlimok is ősatyjuknak tekintik, ezért az Ősatyák sírja nekik is szent).
A kísérő katonák idegesek és nagyon éberek, mintha veszélyt neszelnének. A kiránduló telepesek viszont el vannak ragadtatva. Egyikük, Eliezer Afarszemon, áradozik: „Minden a miénk itt! Gondoltátok valaha is, hogy ilyen szabadon járunk majd a Kaszbában? Itt Hebronban érezzük, hogy győztünk. Más helyen még tart a harc, de itt már győztünk. Egész Hebron a miénk!” Egy egzaltált asszony szenvedélyesen ismételgeti: „Most látszik, hogy mi vagyunk ennek az országnak az igazi birtokosai, a többiek csak ideiglenes itt lakók”.
Ebben a pillanatban sorozat dördül el az egyik sikátorból. A 47 éves Slomo Sapira vértócsában fekszik, holtan. Három gyermeke megsebesült. A rend felborul. A helyszínre mentőautók érkeznek sietve. A Kaszba nem turistalátványosság többé.
Tel-Aviv, 2002. szeptember
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.