Panoráma

Ezeréves honfoglalás – Az 1896-os millenniumi ünnepségek

Az 1867. évi XII. törvénycikk, az úgynevezett kiegyezési törvény, a Habsburg Birodalom osztrák és magyar fele közötti kölcsönös lemondásokkal kikövezett kompromisszum volt.
Bödők Gergely

2019. augusztus 20. 13:00

Az Ezredéves Országos Kiállítás plakátja (Gerster Kálmán és Mirkovszky Géza alkotása)
Az Ezredéves Országos Kiállítás plakátja (Gerster Kálmán és Mirkovszky Géza alkotása)

A törvény értelmében az Osztrák–Magyar Monarchia uralkodója – Ferenc József osztrák császár és magyar király személyében – közös volt, a két félnek volt saját kormánya és parlamentje, de a birodalom hadügyeit, külügyeit, valamint az ezek intézéséhez szükséges pénzügyeket közös miniszterek segítségével együtt intézték. Az új berendezkedés – létező árnyoldalai ellenére – az újkori magyar történelem egyik jelentős, ha nem a legjelentősebb, tartós békével és töretlen gazdasági fejlődéssel járó időszakát eredményezte, amely alatt a Magyar Királyság utoljára Hunyadi Mátyás uralkodásához hasonlóan újra sikeresen zárkózott fel a fejlettségben élenjáró európai centrumországokhoz.

Millenniumi „Ezredévi Országos Kiállítás”

A nagyszabású Ezredévi Kiállítás az 1896-os évforduló csúcspontja és az országos események központi eseménye volt. A kiállításra 1896. május 2-ika és november 3-ika között került sor. Lehetséges helyszínnek korábban felmerült a Gellérthegy előtti Lágymányos is, végül a döntés a Városligetre esett, amely a korábbi, 1885-ös Országos Általános Kiállítás során már egyszer bevált. Három épület – az Iparcsarnok, a Műcsarnok és a Királypavilon – már ekkor komoly funkciót kapott, szerepük most kibővült és átértékelődött. Félmillió négyzetméternyi területen, több mint 240 pavilon csábította a látogatókat. Csak néhány példa az intézmények, a különféle iparágak, városok és magánszemélyek által bemutatótermekként szolgáló – ekkorra megépült – pavilonok közül: Ganz és Társa Vasöntő és Gépgyár Rt. pavilonja, József főherceg-pavilon, Posta, távírda és távbeszélő pavilon, Pénzintézetek pavilonja, Cement csarnok, MÁV és Közlekedésügyi csarnok, Iparcsarnok, Erdészeti pavilon, Király-pavilon, Horváth-iparcsarnok, Vízépítészeti pavilon stb. A látogatók eligazodását kinyomtatott „turistatérképek” segítették, a vidékről érkezőknek öt egyszerű és olcsó házat építettek, így egyszerre akár ezer főt is el tudtak szállásolni. A Millenniumi Kiállítás két nagyobb részből állt. Az előbbi a sokféle építészeti stílust megörökítő Vajdahunyad várkomplexum és környéke volt, a másik rész pedig a tulajdonképpeni 20 részből álló kiállítás a paivilonokkal. A fél évig működő kiállítás rendkívül sikeresnek volt tekinthető: az épületekre jóváhagyott 4,5 millió forint költségvetésű fővárosi rendezvényeket több százezren (mások szerint akár milliós nagyságrendben) tekintették meg.
 

A 19. század utolsó harmadában nagyszabású beruházások kezdődtek, amelyek a magyar gazdaság és ipar új korszakát hirdették. Ebben az időszakban épült ki látványosan gyors ütemben az országos vasúti vonalhálózat. Amíg 1848 előtt mindössze 178 kilométernyi vasút volt az országban, ez a szám 1914-re több mint százhúszszorosára, 21 800 kilométerre emelkedett. Felfutott a malomipar, a cukortermelés és a városi tömegközlekedés. A kiegyezést követő évtizedekben az 1873-ban Óbuda, Buda és Pest egyesülésével létrejött Budapest valódi európai metropolisszá vált, az impozáns városrendezési terveknek köszönhetően a századfordulós fővárosban új Operaházat emeltek, kiépült a Sugár út (a későbbi Andrássy út), a Nagykörút, a Duna-part és a Várkert-bazár, a Duna folyó fővárosi szakaszát pedig immár három híd szelte át. Az erőtől duzzadó magyar főváros fejlődési üteme legfeljebb Berlinével volt összevethető. Ennek kétségtelen szimbólumaként Budapesten épült ki az európai kontinens első földalattija is. 

Az Operaházban tartott István király díszelőadásáról

„Emlékezetes, csodaszép estéje volt ma a m. kir. Operaháznak. Föl lesz az jegyezve nemcsak az Andrássy úti, szfinxek által őrizett kőpalotának krónikájában, megörökítik azt hazai kultúránk évkönyveiben is. Mert valósággal kulturális jelentőségű volt ez a mai est (nemcsak merőben közjogi jellegű), midőn az egész művelt külföld, sőt még tengerentúli távoli vidékek képviselői is megjelentek, és részt vettek ezeréves kultúránk és fönnállásunk ünnepélyében, amelynek egyik kimagasló momentuma volt ez a mai díszelőadás. Théâtre paré [=díszelőadás]) volt: meghívott vendégek előtt adták elő Erkel István királyát. A mű egy évtized óta a színházi leltár valamelyik sötét mélységén aludta téli álmát, csak most ébresztették föl ismét új életre […] Király őfelsége katonás üdvözlettel üdvözölte a belügyminisztert, azután fölment a lépcsőn, és belépett a levendulaszesz-illattól áradozó foyer-n át az udvari páholyba. Az egész közönség, mihelyt meglátta a királyt, fölemelkedett ülőhelyéről. Így üdvözölte az uralkodót. Azután fölhangzottak a nyitány első ütemei, megkezdették az előadást.” (Pesti Hírlap, 1896. május 8.)

Vitatott időpont

A fejlődés szembeötlő dinamikájának köszönhetően a 19. és 20. század fordulójára a nemzeti büszkeség tetőfokára hágott, és felértékelődött a múltra való emlékezés és emlékeztetés fontossága. A magyar történettudomány legjelesebb képviselői a modern szellemű múltfeldolgozás igényével léptek fel. Ennek volt köszönhető, hogy 1867-ben megalakult a Magyar Történelmi Társulat, ami ugyanettől az évtől jelentette meg a magyar történetírás máig legnagyobb tekintélyű szakmai folyóiratát, a Századokat. A birodalmon belül megnövekedett magyar nemzeti presztízs és az új, modern történetírás szempontjainak hangsúlyossá válása együttesen eredményezte, hogy a magyar múlt fontos sikeres és kudarcos eseményeire is nagyobb figyelem irányult. Ennek volt köszönhető az a gondolat, hogy a magyar nép európai megtelepedésének ezredik évfordulójára országos, nagyszabású rendezvénysorozattal emlékezzenek meg.

A honfoglalás pontos időpontja ugyanakkor nem volt pontosan ismert, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium ezért 1882. október 17-én a Magyar Tudományos Akadémiát kérte fel, hogy az országszerzés időpontját állapítsa meg. Az Akadémia Ipolyi Arnold és Fraknói Vilmos vezetésével külön bizottságot állított fel, melynek tagjai a honfoglalás dátumának megállapítására a magyar őstörténeti kutatásokban élenjáró tudósokat kértek fel. A munka eredményeként az 1883. január 25-ikén kiadott állásfoglalást négy tudós – Salamon Ferenc, Pauler Gyula, Szabó Károly és Botka Tivadar – szakvéleményeiből állították össze. A felkért szakértők ugyanakkor nem jelöltek meg határozott és egyértelmű időpontot a honfoglalással kapcsolatban – egy konkrét év helyett csak egy körülbelüli intervallumot tudtak szakmailag megalapozottan meghatározni. A jelentés szerint ugyanis „[t]eljesen kétségtelen tény gyanánt az adatok tömkelegéből csak az bontakozik ki, hogy 888 előtt a magyarok mai hazánk területén nem telepedtek meg, és 900-ban mai hazánk elfoglalása be volt fejezve, a magyar állam által meg volt alapítva”. A tudósok ugyanakkor maguk sem helyezkedtek egységes álláspontra: Salamon Ferenc – aki egyike volt a véleményezésre felkért kutatóknak – a honfoglalás 898-as időpontja mellett kardoskodott, és nehezményezte, hogy a végső összegzés során nem a saját szakmai véleménye bizonyult perdöntőnek. A döntnökök – tapasztalva a tulajdonképpen eldönt(het)etlen vitát – módosítottak a tervezett esemény fókuszán, a hangsúlyok a minél pontosabb datálás igényétől így inkább a méltó megemlékezés fontosságára helyeződtek át. Ennek a szempontváltásnak a csillagász Lakits Ferenc a Századok hasábjain ily módon adott hangot: „az eszme megünneplése a fontos, ez pedig nem annak a kérdése, hogy a honfoglalás pontosan mikor történt”.

Ős Budavára

A mai Vidámpark területére felépített hatalmas – 70 000 négyzetméternyi területen felállított – eklektikus mulatókomplexum volt. A negyedben fából és gipszből épített korhű erkélyes házak, karcsú tornyok, kastélyszerű épületek, hangulatos terek és kis utcák álltak, amelyek a régi Budavár és a török idők hangulatát próbálták felidézni. Működött itt török bazár, igazi mecset óránként éneklő müezzinnel, a látogatók megtekintették a budai pasa háremét és találkozhattak üvöltő dervisekkel is. A látogatók ellátására lacikonyhákat, török kávézót, borkiméréseket, pezsgőspavilont és csarnokszerű vendéglőket emeltek. A közönség szórakoztatását változatos módon oldották meg, amelyek közt nagy hangsúly helyeződött a legkülönbözőbb attrakciókra. Felállítottak igazi személyekből álló élőképeket, működött virtuóz zenekar, a bódékban látható volt 2,34 méter magas ír óriás, nyújtható bőrű csodaember, dolgozott szakállas hölgy és fakírok is, az utcákon pedig korhű ruhákba öltöztetett statiszták gondoskodtak a hangulatkeltésről és a múltidézés sikeréről. A szinte folyamatos telt házat tapasztalva a nagy múltú fővárosi vendéglősök rendszeresen panaszkodtak arra, hogy a mulatónegyed miatt a forgalmuk veszélyben van, ezért kérték, hogy zárják be a komplexumot – de tiltakozásuk nem járt sikerrel. A kezdeti telt házat követően a látogatók száma egyre csökkent, így a vállalkozás évről évre veszteségesebb volt, 1908-ra pedig csődbe ment és előbb bezárták, 1910-re pedig, tűzveszélyre hivatkozva, az épületeit is lebontották.
 

Törvénybe foglalt ünnepségsorozat

Noha a honfoglalás időpontjának a megünneplése már az 1880-as évektől rendre felmerült, és a fentebb röviden taglalt szakmai vitáknak köszönhetően 1883-tól már ennek időintervalluma is ismert volt, végül Baross Gábor kereskedelemügyi miniszter nyújtott be 1891 októberében a magyar országgyűléshez olyan tartalmú törvényjavaslatot, mely az 1885-ös budapesti kiállítás sikerén felbuzdulva tíz évvel később, 1895-re ismételten egy fővárosi nagyszabású nemzeti kiállítás megrendezését tűzte ki célul. Indítványát az országgyűlés elfogadta, az 1892. évi II. törvénycikkben pedig jogerőre is emelte. Az egy évvel későbbi, 1893. évi III. törvénycikk viszont a fővárosi vásár ötletét már egy nagyszabású millenniumi történelmi kiállítás tervével kötötte össze és egészítette ki. Az előkészületek előrehaladtával viszont egyre inkább tűnt úgy, hogy az eredeti tervek közt szereplő ceremoniális helyszíneket, elképzelt beruházásokat és a legkülönfélébb programoknak helyet biztosító épületeket nem sikerülhet az 1895-ös évre, határidőre elkészíteni. Ezért, az időhiányra és a pénzügyi helyzetre tekintettel Lukács Béla kereskedelemügyi miniszter úgy döntött, hogy a kiállítás időpontját egy évvel elcsúsztatják, és az ünnepségsorozat lebonyolítását 1896-ra halasztják.

A képviselőház a törvényszöveget 1896. április 21-én ünnepélyes ülésen tárgyalta, a döntést pedig az 1896. évi VII. és VIII. törvénycikk foglalta magába. A VIII. törvénycikk első paragrafusa „a honalapitás ezredik évfordulójának maradandó emlékekkel való megörökitése czéljából” felsorolta a legfontosabbnak tekintett emlékműtervek lajstromát és a munkálatokhoz előirányzott költségek összegét. A millenniumi emlékévről született törvény „horizontja” valóban országos méretekre terjedt ki, tartalmazott ugyanis olyan kitételeket is, hogy az „ország különböző vidékein” 400 új állami népiskolát építenek fel, valamint a mai Hősök terének szoborcsoportjai mellett az ország különböző pontjain – a hét törzs apropóján – hét emlékhely felépítését határozták el, amik a honfoglalásra és az államalapításra emlékeztetnek. Apponyi Albert felhívására a politikai pártok arról is döntöttek, hogy a millenniumi ünnepségek idejére a századvég társadalmi és nemzetiségi feszültségektől terhes képviselőházi vitáit ideiglenesen felfüggesztik, és a méltó megemlékezés érdekében Treuga Deit (=isteni békét) tartanak.

Konstantinápoly

A török kori világot megidéző, Lágymányoson a mai Műegyetem helyén felállított mulatónegyed volt. Ünnepélyes megnyitójára 1896. május 24-én került sor. Az ünnepségen a közönséget Dankó Pista zenekara és egy 27 fős olasz szerenádtársaság szórakoztatta, de voltak török ruhás táncoslányok is, este pedig nagyszabású tűzijáték-bemutató zajlott. A mulatónegyed megközelítésére a Duna szemközti oldalán álló Vámház felől hajókkal volt lehetséges. A budai Konstantinápoly utcáin kis török házak, egzotikus bazárok, kávéházak és színház is állt, a negyedben fényképészek, jósnők és vándorkomédiások dolgoztak – de működött egy kitűnő olasz vendéglő is –, a mulatókban keleti zene szólt, a látogatók pedig perzsaszőnyegekkel elzárt szeparékban tudtak önfeledten szórakozni. Az egész „negyed” célja az volt, hogy a török mindennapokat minél élethűbben sikerüljön közvetíteni a kíváncsi érdeklődőknek. Ennek érdekében tevék és kisázsiai szamarak is járták az utcákat, egy, az Aranyszarv-öböl formáját követő tavon pedig színes lampionokkal ékesített színpad állt, amin szerenádesteket adtak, és rendre látványos pirotechnikai bemutatókra is sor került, de a tavon előadtak „tengeri” ütközeteket is. Augusztusban nagyszabású jelmezes felvonulást rendeztek, amely II. Rákóczi Ferenc fejedelem Konstantinápolyba történő megérkezését és fogadtatását elevenítette fel. A vállalkozás ugyanakkor mindössze fél évig működött: a nagyszabású beruházás ellenére a látogatók száma – különösen a nehézkes megközelítés  miatt – elmaradt a várakozásoktól, a negyed fenntartása nem bizonyult nyereségesnek ezért bezárták. Az utolsó épületeket az 1900-as évek elejére bontották le.

A mondanivaló és az előkészületek

A Millenniumra való megemlékezés döntően két nagy részből állt. Az évfordulóra egyfelől impozáns beruházásokat időzítettek, a tervezők fejében és munkaasztalain reprezentatív épületek és szépséges pavilonok emelkedtek, másfelől tömegeket vonzó nagyszabású műsorokkal és látványos rendezvényekkel készültek a remélt tömeges méreteket öltő érdeklődők számára. A rendezvények fókuszába a magyarság kitüntetett szerepének és történelemformáló jelentőségének büszke hangsúlyozása és a magyar nemzet elmúlt ezer évére való méltó visszatekintés került. A millenniumi megemlékezések tömegrendezvényeinek mondanivalói közül különösen a következő elemekre helyeződött nagy hangsúly: a magyarság európai színtéren történő megjelenésének és a magyar történelem viharai közepette való megmaradásának felmutatása, az ország civilizációs sikereinek kiemelése és a birodalom keleti felében a magyarság vezető szerepének hangsúlyozása.
Az emlékévet 1895 szilveszterén harangzúgás köszöntötte, noha a rendezvények csak az új év májusában kezdődtek. Az ünnepségre elkészült a Ferenc József híd (mai Szabadság híd), a millenniumi földalatti vasút, a kiépített rakpart, az Iparművészeti Múzeum és a Műcsarnok, valamint megtörtént a Budai Várpalota alapjainak letétele. Erre az évre készült el az – 1885-ben építeni kezdett a magyar országgyűlésnek otthont adó Steindl Imre tervezte – Országház 96 méter magas kupolája is.

Az ezeréves ország ünnepe

Bár a törvényszövegben megfogalmazott terveknek megfelelően az ország különböző pontjain átadták az elhelyezett emlékműveket és a rendezvénysorozat nem korlátozódott Budapestre, az emlékév döntő súlya és a közfigyelem kezdettől fogva mégis a fővárosi eseményekre helyeződött. A hivatalos ünnepségek 1896. május 2-án kezdődtek Budapesten. Ezen a napon harangzúgással indult el az emlékezés a központi rendezvénynek szánt Ezredévi Kiállítás megnyitásával, amelynek díszkapuja a mai Hősök terén volt. Az ünnep alkalmából európai uralkodók és államfők meleg hangú üdvözletüket küldték őfelségének, Ferenc Józsefnek. Az ünnepélyes megnyitón az ország vezető főméltóságai, politikusai, vármegyei küldöttek, művészek és különböző notabilitások mellett az uralkodó, a felesége és a királyi család több tagja is részt vett, akik maguk is megtekintették a felállított – méreteikben és külsőségeikben is impozáns – pavilonokat. Az estet a színházak az előkelőknek szóló díszelőadással zárták, az Operettszínházban Erkel Ferenc Szent István című operáját mutatták be.

Benedict J. távlati tervrajza Budapestről (1896).

A meghívottak május 3-án hálaadó szentmisét hallgattak a Mátyás-templomban, majd megnézték a főváros esti díszkivilágítását és a Gellért-hegyi tűzijátékot. Május 4-én ünnepélyesen megnyitották a Műcsarnokot, másnap pedig több mint 17 ezer katona és az uralkodó részvételével katonai felvonulást és seregszemlét rendeztek a budai Vérmezőn. A rendezvénysorozatra idegen nyelvű meghívókkal külföldieket is invitáltak, közülük magasrangú külföldi celebritások is tiszteletüket tették: június 10-én a későbbi V. Gusztáv svéd király, júliusban az orosz cár nagybátyja, szeptemberben a német császár húga is megtekintette a kiállítást.

Az ünneplő országban a megnyitót követő hónapokban a legváltozatosabb programokra került sor: lovasjátékok, szappangyár-kiállítás, különféle versenyek és ünnepélyes avatások, alapkőletételek, felvonulások, díszszemlék. Ezekben a hónapokban sokan keresték fel a fővárosi cirkuszt és az állatkertet is. A kiállítás területén külön szabadtéri néprajzi falu is működött, amelyben az első skanzenek mintájára a Kárpát-medencei tájegységek népi építészetét tárták a látogatók elé – élethű viaszfigurákkal. Az egyes nemzetiségekre – döntően inkább csak azok módosabb rétegére – jellemző épületekben a látogatók az adott nemzetiségre jellemző viseleteket, lakásbelsőt és berendezési tárgyakat tekinthettek meg.

Mindezek mellett ezekben a hónapokban országszerte számos reprezentatívnak szánt középületet, díszes emlékműveket és szobrokat emeltek, gyakoriak voltak az emlékfaültetések a kulturális és sportesemények, a kiállítások és estélyek, valamint az olyan az emlékév jegyében született gesztusok is, mint a Magyar Posta külön 32 darabból álló úgynevezett millenniumi képeslapsorozata.

Millenniumi földalatti vasút

A világ második földalatti vasutját a millenniumi rendezvények első napján, 1896. május 2-án adta át az uralkodó Ferenc József. Tervezője Wünsch Róbert volt, az építkezés pedig már 1894 nyarán elkezdődött. Az állam annak érdekében, hogy a vasútépítés a kitűzött határidőre elkészüljön, komoly kedvezményeket adott az építtetőknek: az építtetők 90 éves koncessziót kaptak a működtetésre és 15 éves adókedvezményt, ha sikerrel teljesítik vállalásukat. A vasúti fémszerkezeteket és a szerelvények karosszériáját a Schlik-féle Vasöntöde és Gépgyár készítette, az elektromos berendezéseket pedig a német Siemens und Haske cég. A vasút a Gizella tértől (mai Vörösmarty tér) az Artézi fürdőig (a mai Széchenyi fürdőig) húzódott. A feszített munkamenetnek köszönhetően a 3200 méter nyomvonalú, 11 megállóból álló millenniumi földalatti vasút az eredetileg tervezett 21 hónap alatt elkészült. Kezdetben olcsó, kétfilléres jeggyel lehetett használni. Az új közlekedési eszköz első utasai között volt Ferenc József császár is, aki május 8-án a földalattin utazott ki a Városligetbe. 2002-ben a földalatti az Andrássy úttal együtt világörökségi helyszín besorolást nyert.

A hónapokig tartó látványos millenniumi ünnepségek komolyan hozzájárultak a városfejlődés sikeréhez és számos további beruházást is ösztönöztek. Ráadásul nemcsak Budapest, a vidéki Magyarország számára is volt hozadéka: több városban a millennium alatt újították fel a városházát.

Az ezeréves államiságnak emléket állító és a Kárpát-medencei magyarság nemzeti önreprezentációjának számító épületek és infrastrukturális beruházások közül több ma is megvan. Elég csak a műjégpályára, a kisföldalattira, a fővárosi Vajdahunyad várra, a Szépművészeti múzeumra, a mai Szabadság hídra gondolni. A vidéki millenniumi ezredévi emlékművek közül viszont ma már csak az a kettő maradt fenn, amely települések a mai Magyarországon maradtak: a pusztaszeri (a mai ópusztaszeri) és a győrszentmártoni (a mai pannonhalmi). Utóbbi ráadásul a világörökség listájára is felkerült terület része. A többi mementóra, a brassói Czenk-hegyre, a Zobor-hegyre, a dévényi, a munkácsi és a zimonyi várhegyre állított millenniumi emlékművekre a terület-elcsatolásokat követően a pusztulás várt.

Bödők Gergely

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Bugár: Tudomásul vesszük az MKP döntését

Matovič szerint Kočner a saját emberét akarta a SIS igazgatóhelyettesének

Éjjeli őrjárat Dunaszerdahelyen

Szánalmas a szlovákiai családok pénzügyi tudása

Híd: az MKP történelmi lehetőséget szalasztott el

A tilalom ellenére is jön a cirkusz

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!