Évtizedekig tartotta pincében

Bécs. A hatóságok gyanúja szerint több mint 20 éven át tartotta pincébe bezárva saját lányát egy idős osztrák férfi, akiről a hatóságok feltételezik, hogy vérfertőzést is elkövetett. A vádak alapján az alsó-ausztriai rendőrség őrizetbe vette a 73 éves Josef F.-et.

A rendőröknek sikerült behatolniuk az amstetteni ház pincéjébe. A bejáratra a ház kertjében lévő műhelyben, egy szerszámos polc mögött akadtak rá. Elektromos zárószerkezet védte, csak úgy tudtak bemenni, hogy előzőleg a gyanúsított elárulta a kódot. A tömlöc alig 1,7 m magas, döngölt, egyenetlen talajú. Több helyiségből áll, van benne egy zuhanyozószerűség, két külön zugban fekvőalkalmatosságok. Egy tévékészüléket és egy „gumiszobát“ is találtak benne. Reuters-felvételA tartományi bűnügyi rendőrség vezetője, Franz Polzer ezredes sajtóértekezletén nem tartotta kizártnak, hogy a most 42 éves nőnek – Elisabeth F.-nek – 6 gyereke is született az apjától. Az egyiküket, egy 20 éves, súlyosan beteg lányt az alsó-ausztriai Amstetten kórházában ápolják, napok óta életveszélyes állapotban van.

Az ORF osztrák rádió korábban azt közölte, hogy tudomása szerint 4 gyermeke született a fogságban tartott nőnek, aki jelenleg pszichológiai kezelés alatt áll. A rendőrök előtt tett kijelentésében „súlyos bűncselekménnyel” vádolta az apját. Bevallotta, hogy az apja először 11 éves korában molesztálta, és 18 éves volt, amikor megkötözte és bezárta az amstetteni házuk pincéjébe. A bűnügyi osztály vezetője hitelt érdemlőnek nevezte a vallomását.

A gyerekek 5 és 19 év közöttiek, 3 fiú, 3 lány. Állítólag született egy 7. is, de háromnapos korában meghalt. A bezárt nő a föld alatti zugban hozta őket napvilágra. Születési dokumentum nem készült róluk, anyakönyvileg nem léteztek. Hármat közülük a nagyszülők magukhoz vettek, iskolába is járatták őket. A többiek – köztük a kórházba került lány – a tömlöcben éltek az anyjukkal, borzalmas körülmények között. Kizárólag Josef F.-fel érintkeztek, ő adott enni-inni nekik, és látta el őket ruhával. Írni-olvasni nem tudnak, beszélni Elisabeth-től tanultak. Súlyos testi, lelki és szellemi károsodás érhette őket. Természetes fényt csak most a hét végén láttak először.

A rendőrség közlése szerint a férfi felesége nem gyanított az egészből semmit. Tudomásul vette a lányuk eltűnését, miként a 3 gyerek adoptálását is. Róluk egyébként a férfi azt állította, hogy az elcsatangolt lányuk hagyta őket a kapunál, rájuk bízva a felnevelésüket.

Azt, hogy az anyjának sejtelme sem lehetett a létükről, Elisabeth is megerősítette. A pincét csak a férfi közelíthette meg, folyton átépítette a bejáratot, hogy ne lehessen megtalálni. A házban felnőtt 3 gyereknek sem volt fogalma a tömlöcről. A rendőrség először nem mert behatolni a föld alatti zugba, mert attól tartott, hogy esetleg robbanószerrel körül van bástyázva. A házat elhanyagolt állapotban találták, a kertben embermagasságig ért a gaz.

A hatóságok széles körű nyomozást indítottak az eset felgöngyölítésére, egyebek között DNS-vizsgálatot is végeznek, hogy egyértelmű bizonyítékot szerezzenek az állítólagos vérfertőzésről. A gyanúsított személy nem volt hajlandó megszólalni őrizetbe vétele után, de az ezredes sajtóértekezletén az mondta: már az eddig begyűjtött nyomok alapján is valószínűleg tűnik, hogy nemi kapcsolatot tartott fenn a lányával. Az ORF tegnapi jelentése szerint Josef F. „megkezdte val?lo?mását”. A részleteiben még homályos, ám a nyilvánosságra került információk fényében megdöbbentőnek tűnő bűncselekményre annak nyomán derült fény, hogy a 19 éves lányt a múlt héten súlyos állapotban beszállították az amstetteni kórház intenzív osztályára. A nagyszülei – vagy ha a vádak beigazolódnak: saját apja – házának a kapuja előtt találtak rá. Eszméletlenül feküdt ott, csonttá soványodva. Azóta mélyaltatásban tartják. Elisabeth és az apja fektette oda, miután a lány szólt, hogy Kerstinnek kezelésre van szüksége. Josef F. ugyanazt adta elő a mit sem sejtő, hiszékeny feleségének, mint korábban a három gyerek adoptálásánál is: elcsatangolt lányuk „sózta rájuk a beteg unokát”. Ám a kórház közbenjárásra a rendőrség keresni kezdte az anyát, és nyilvános felhívást is közzétett. Valószínűleg a férfi megijedhetett vagy a lánya bírta jobb belátásra, a lényeg, hogy mindannyiukat kiengedte a pincéből. Felbukkanásukat megint csak azzal indokolta, hogy váratlanul állítottak be hozzájuk. A hatóságok azonban ezúttal mélyebbre ástak, és amikor Elisabeth és az apja megjelent a kórháznál, őrizetbe vették a férfit.

Az anya valamikor Amstettenben dolgozott pincérnőként, de 24 évvel ezelőtt egyszerűen eltűnt: azóta semmit sem tudtak róla. A hatóságok egy idő után arra gondoltak, hogy valószínűleg egy szekta kaparintotta a karmai közé. Még az Interpollal is kerestették, mindhiába. (mti, orf)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?