Európában hőhullám, Ázsiában földrengés tarolt

A világ eseményeit figyelve szinte minden hónapra jut egy katasztrófa, azonban úgy tűnik, decemberben mintha megsokasodtak volna a tragikus események. A teljesség igénye nélkül szemelvényezünk a búcsúzó év legnagyobb visszhangot kiváltó tragikus eseményeiből.

Decemberben Kaliforniában, Japánban és Iránban pusztított földrengésAz utóbbi hetekben volt több pusztító földrengés Iránban, Kaliforniában, a japán Hokkaidón, mindent elsöprő sárlavina a Fülöp-szigeteken, elementáris erejű gázrobbanás Kínában, továbbá utasszállító repülőgép lezuhanása az afrikai Benin felett.

FEBRUÁR

A Columbia felrobbanása

Texas állam felett, 67 kilométeres magasságban, leszállás közben felrobbant a Columbia űrrepülőgép, s életét vesztette a hét asztronauta, köztük egy izraeli úrhajós. A katasztrófát a vizsgálatok szerint az okozta, hogy a start után levált egy kis darab szigetelőanyag, amely hozzácsapódott az űrsiklóhoz, és megrongálta az egyik szárny hővédő kerámiapajzsát. Visszatéréskor, a Föld sűrű légkörébe érkezve a kétezer Celsius-fokot is elérő hőhatás következtében a sérülés végzetesnek bizonyult. A baleset visszavetheti az amerikai űrprogramokat, és a háromdarabosra szűkült űrrepülőgép-flotta – a Discovery, az Atlantis és az 1986-ban ugyancsak tragikusan elpusztult Challengert pótló Endeavour – a vizsgálatok teljes lezárásáig, feltehetően 2004 tavaszáig, nem kap felszállási engedélyt. Az űrrepüléshez tartozik, viszont korántsem a katasztrófák tárgykörét bővíti, hogy október 15-én, a Szovjetunió és az Egyesült Államok után harmadikként Kína is felbocsátotta első, embert szállító űrhajóját. A Sencsou (Mennyei csónak) nevű űrhajó és a repüléshez használt összes többi berendezés az orosz űrtechnikán alapszik, de a rendszer minden eleme Kínában készült. A pekingi űrprogram kapcsán a Pentagon felhívta a figyelmet: a kínai rakéták képessé válhatnak arra, hogy áthatoljanak az USA által tervezett rakétavédelmi rendszeren.

MÁRCIUS

SARS-járvány

Számos országban egészségügyi szűrést vezettek be a repülőtereken, és elrendelték szájmaszk viselését, mivel Kanada után Európában is felütötte fejét a 2002 végén Délkelet-Ázsiából kiinduló, lázzal és légzési nehézségekkel járó, súlyos lefolyású titokzatos betegség, a SARS. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) globális fenyegetésként értékelte a – valószínűleg állatokról emberrel átterjedt – koronavírus okozta kórt, amelyet 32 országban 8 ezer ember kapott meg, és közel 800-an haltak meg a vírus okozta tüdőgyulladás szövődményei miatt. A WHO szerint legtöbben, 5400-an a járványt „útjára indító” Kínában és Hongkongban betegedtek meg. A nemzetközi összefogással és szigorú járványügyi intézkedéssel az év közepére megfékezett SARS kimutatására az év második felében több laboratóriumi tesztet is kifejlesztettek, és világszerte gőzerővel dolgoznak a SARS-gyógyszerek, illetve védőoltások elkészítésén. Pekingben bejelentették: megkezdték az állatkísérletekben biztató eredményeket mutató oltóanyag humán tesztelését. Novemberben Kofi Annan az ENSZ-főtitkár kijelentette: a világ elveszíteni látszik az AIDS-szel szembeni háborút, miután nyilvánosságra került, hogy csak 2003-ban 3 millióan haltak meg a betegség következtében, és összesen 40 millió HIV-fertőzöttet tartottak nyilván, többségükben a világ legszegényebb országaiban, elsősorban Afrikában, illetve az egyre több megbetegedést jelző Ázsiában.

AUGUSZTUS

Európai hőhullám

Az egészségügy képtelen volt megelőzni annak a több ezer idős embernek a halálát, akik az országot sújtó rendkívüli hőség következtében hunytak el – ismerte el Jacques Chirac francia államfő. Franciaországban 15 ezer ember halálát írják az augusztusi hőhullám számlájára, de Európa más országaiban – köztük Olasz- és Spanyolországban, valamint Portugáliában – is több ezer áldozatot követelt a forróság. Európa-szerte sorra megdőltek a melegrekordok: a svájci Alpokban utoljára kétszáz éve mértek 37 Celsius-fokot, Németországban – 40,8 Celsius-fokkal – több mint száz éve nem tapasztalt hőség tombolt, a brit fővárosban pedig 32 fokos volt a meleg. Észak-Európa sem menekült meg a kánikulától: Finnország északi részén 29,8, Norvégiában 27 fokot regisztráltak. A rendkívüli meleggel járó szárazság nemcsak a mezőgazdaságban okozott súlyos károkat. A folyók alacsony vízszintje miatt több helyütt leállították a hajózást, a vízhiány okán számos erőművet csökkentett teljesítménnyel üzemeltettek, a tomboló tüzek pedig 175 ezer hektárnyi erdőt pusztítottak el elsősorban Portugáliában, Francia-, Spanyol-, Olasz- és Horvátországban.

NOVEMBER

Több mint 200 halott a kongói hajó-katasztrófában

Több mint 200 ember veszthette életét a Kongói Demokratikus Köztársaságban annak következtében, hogy két utasszállító hajó összeütközött a Kongó folyón. A mentő-alakulatok több mint 160 áldozat holttestét emelték ki a vízből. A katasztrófa a fővárostól, Kinshasától 450 kilométerre északra Inongo városánál történt. A két vízi jármű helyi kereskedőket szállított. A környék lakosai szerint legalább kétszázan veszhettek a hullámokba a mintegy 500 utasból. A szerencsétlenség fő oka a hatóságok szerint a vihar volt, de a helyzetet tovább súlyosbította a két komp túlterheltsége. A délnyugat-afrikai ország kormánya áprilisban engedélyezte öt esztendő után ismét, hogy a Kongó folyót kereskedelmi célú hajózásra használják. Korábban azért tiltották rajta a közlekedést, mert a térségben kilenc éven át dúló polgárháború idején a kinshasai vezetés attól tartott, hogy a folyón ellenzéki erők hajózhatnak a főváros felé.

DECEMBER

Sárlavina a Fülöp-szigeteken

Katasztrófa sújtotta területnek nyilvánították a Fülöp-szigetek Leyte tartományát, ahol december derekán az áradások és földcsuszamlások következében közel 300-an vesztették életüket, illetve tűntek el. A tartományt szállító repülőgépek látják el élelemmel, gyógyszerrel és más, a mentéshez szükséges eszközökkel. Az Egyesült Államok is részt vesz a mentési munkálatokban: kedden két amerikai C-130 szállító repülőgép érkezik a szigetországba. Tízezer embert ideiglenes szállásokon helyeztek el. A katasztrófa sújtotta övezetek közel vannak ahhoz a területhez, ahol 1991-ben tájfun okozta áradásokban ötezren haltak meg. A mostani földcsuszamlások után ismét felmerült a kérdés, hogy a helyi hatóságok miért nem fékezték meg a terület hegyein az illegális fakivágást és letelepedést. A Fülöp-szigeteken nemcsak az özönvízszerű esőzések, hanem a hegyvidéki erdőségekben folytatott rablógazdálkodás is felelős azért, hogy az elmúlt napok földcsuszamlásai falvakat borítottak el sártengerrel, és több mint 200 emberéletet követeltek – figyelmeztetett egy helybéli szakértő. Ezeken a hegyvidéki területeken valóságos rablógazdálkodást folyattak az fakitermelők. A túlzott mértékű erdőirtás következtében a talaj kevesebb vizet képes elnyelni, a gyökerek nem állják útját a meginduló esőáztatta földnek, így a területet nem védi semmi a földcsuszamlások és a falvakat elborító sártenger ellen. A hónapokon át tartó, özönvízszerű esőzés ebben az évszakban nem számít szokatlannak, idáig azonban a meteorológus szerint nem okoztak problémát az áradások és földcsuszamlások.

Kaliforniai földrengés

A Richter-skála szerinti 6,4-es erősségű földrengés rázta meg december 22-én Dél-Kaliforniát. A jelentések szerint csak kisebb károk keletkeztek, s mintegy tízezer háztartásban megszakadt az áramszolgáltatás. Az amerikai földrajzi intézet közlése szerint a földrengés Los Angelestől 300 kilométerre északra, Cambria tengerparti kisváros közelében pattant ki, a rengést délen Los Angelesben, északon San Franciscóban is észlelték. A földlökést két kisebb utórengés követte. A földrengés Szent András törésvonallal párhuzamos kisebb törések mentén éreztette hatását, viszonylag ritkán lakott területen. A Richter-skála szerinti 6-osnál erősebb földrengés már jelentős pusztítást okozhat. 1971-ben ugyanekkora erősségű földrengésnek San Francisco környékén 5 halálos áldozata volt. 1994-ben Los Angeles környékén egy 6.7 erősségű földrengés 57 ember halálát okozta, az 1999-es dél-kaliforniai 7.1 erősségű földrengésben viszont senki sem halt meg. A Richter-skála szerinti 8,3-as erősségű nagy San Francisco-i földrengésnek 1906-ban mintegy 700 halálos áldozata volt.

Légi katasztrófa Benin felett

Lezuhant egy Bejrútba induló repülőgép december 25-én a nyugat-afrikai Benin fővárosának repülőtere közelében közvetlenül a felszállás után, a szerencsétlenséget csupán 18 utas élte túl. Az UTA libanoni légitársaság utas szállítógépe közvetlenül a levegőbe emelkedés után egy épületnek ütközött a kifutópálya végén, felrobbant és a közeli tengerbe, a Guineai-öböl vizébe zuhant. A szakemberek úgy látták, hogy a gép nem tudta behúzni a főfutóművét a felszállás után. Az UTA légitársaság charterjáratokat közlekedtet Dubaj érintésével Libanon és Nyugat-Afrika között, ahol jelentős libanoni közösség él. A szerencsétlenül járt repülőgép eredetileg a guineai Conakryból indult és a benini Cotonou, valamint Dubaj érintésével tartott volna Bejrútba.

Megmozdult a föld Iránban

A december 26-i, a dél-iráni Bám térségében pusztító földrengés halálos áldozatainak száma Iráni tisztségviselők szerint eléri a 30 ezret. Az iráni állami rádió bejelentése szerint eddig mintegy 25 ezer holttestet temettek el – többségüket tömegsírokba –, de valószínűnek tartják, hogy a romok még sok halottat rejtenek. Újjáépítik a földrengésben elpusztult műemlékvárost – ígérte a katasztrófa helyszínén Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Khamenei ajatollah megerősített biztonsági intézkedések közepette utazott a romba dőlt városba, a földrengés óta először. Az iráni földrengés károsultjainak szánt segéllyel a fedélzetén megérkezett Iránba az első amerikai légi szállítmány. 1981, az iráni-amerikai túszválság óta ez az első amerikai repülőgép, amely iráni repülőtérre szállt le. A segélyszállítmánnyal együtt amerikai szakértők is utaztak a gépen, akiknek a további segélyszükségletek felmérése lesz a feladatuk. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője mindemellett hangsúlyozta, hogy a segítségnyújtás nem része a politikai párbeszédnek Irán és az Egyesült Államok között. Ami az idei földrengéseket illeti, februárban Kínában a Richter-skála szerinti 6,3-6,8 erősségű rengés pusztított, a halálos áldozatok száma 266 volt, májusban pedig Törökországban egy 6,4-es erősségű földmozgás 167 emberéletet követelt. (MTI, o-o, i, hvg)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?