Az Ill folyó partján sétálgatva hallottam a madarak csicsergését. Nem, nem vidéken töltöttem egy hetet 2004. május 17. és 22. között, hanem a komáromi Selye János Gimnázium 30 fős csapatának tagjaként Strasbourgba látogattam.
Európa fővárosában jártunk
Az Európa Parlamentben jártunk
Szerda délután megelevenedett előttünk a híradóból jól ismert kép: az Európa Parlament ülésterme. Ez számított talán utunk fő attrakciójának. A csodálatos hetet mi sem zárhatta volna jobban, mint egy sétahajózás az Ill folyón, ami Annemarie és Dan ajándéka volt a csoport részére. Persze ezen kívül a hét folyamán többször sétáltunk a történelmi belvárosban, ellátogattunk az elzászi múzeumba, a katedrálisba, megtekintettük az Európa Tanács épületét, kirándultunk Obernaiba, St. Odille-ba, és egy jót piknikeztünk egy Rajna-parti szabadidőparkban. Emellett minden napra akadt némi elvégzendő érdekes feladat, amihez egy-egy feladatlap is járt.
Nem tétováznak, ha segíteni kell
Azt hiszem, mindannyiunk nevében szólok, mikor azt mondom, nem mindennapi, amit ez alatt a hét alatt tapasztaltunk.
Láttuk, mennyire nyitott ez a multikulturális és multinacionális város, és láttuk, milyen hosszú út áll még előttünk, míg kis országunk is ide jut, de legfőképp azt tapasztaltuk, hogy van még Európában olyan ember, aki nem tétovázik, ha segíteni kell, aki szívvel-lélekkel csinálja azt, amibe belekezd, aki felkarol, és örömet is lel ebben, aki nyitott és nyitottságra nevel, akire mindig jó felnézni.
Ha lehet, így sok száz kilométeren és egy cikken keresztül köszönetet mondani, úgy hadd köszönjem meg ezt a hetet mindazoknak, akik egy kicsit is tettek érdekünkben, de legfőképpen Magdalena Schrade tanárnőnek, Annemarie Davidnak és Dan Bernfeldnek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.