Étteremben hagyták a gyereket, a tévéből tudták meg

Bel Air (Maryland állam) |

<p>Étteremben felejtette 3 éves lányát egy pár az Egyesült Államokban, és csak a gyermek fotóját közzétevő tévéhíradóból eszmélt rá hibájára. A szülők gyereküket egy nagy rendezvényre vitték az étterembe Bel Air városában, és amikor távoztak, azt hitték, valamelyik rokonuk már elvitte lánykájukat.</p>

Otthon azután igencsak megdöbbentek, amikor a helyi tévében éjjel 11-kor meglátták csemetéjük fotóját azzal a felhívással, hogy keresik a szüleit.

Mint kiderült, a gyermek az étteremben este nyolc körül elpanaszolta egy pincérnek, hogy szomjas. Ezután derült ki, magára maradt. Az étterem értesítette a rendőrséget, az meg a helyi média segítségét kérte, mert a lányka nem tudott se lakcímet, se telefonszámot mondani.

A szülők azonnal elrohantak lányukért, a gyámhatóság emberei pedig - mert addigra már ők is bekapcsolódtak az ügybe - átadták a lánykát az anyjának.

A szülők ellen nem indul eljárás - adta hírül a Yahoo amerikai hírportál.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?