A Slovak Telekom idén is meghirdeti az eTablo 2006 elnevezésű versenyt, melyben a középiskolák érettségiző diákjainak elektronikus tablót kell készíteniük. Tavalyelőtt 34, tavaly pedig 49 érettségiző osztály vett részt a versenyen, a szervezők azért döntöttek úgy, hogy idén is kiírják a pályázatot.
eTablo 2006
A Slovak Telekom idén is meghirdeti az eTablo 2006 elnevezésű versenyt, melyben a középiskolák érettségiző diákjainak elektronikus tablót kell készíteniük. Tavalyelőtt 34, tavaly pedig 49 érettségiző osztály vett részt a versenyen, a szervezők azért döntöttek úgy, hogy idén is kiírják a pályázatot. Tavaly húsz gimnázium, tizenöt szakközépiskola, hét szakmunkásképző, öt kereskedelmi akadémia, egy egyházi középiskola és egy összevont középiskola vett részt a vetélkedőben. Az érettségiző osztályok 2006. május 28-áig küldhetik el elektronikus tablójukat, ám előtte be kell jelentkezniük a versenybe, ezt a www.etablo.sk weboldalon meg is tehetik. A legjobbak értékes díjakat szerezhetnek az iskolának és önmaguknak is. Minden osztály egy tablóval vehet csak részt a versenyen. A megmérettetés célja, hogy a diákokat kreatív, szokatlan osztálytabló létrehozására, a világháló használatára motiválja. Két kategóriában hirdetnek győztest, az egyik a Legjobb eTablo 2006, a másik a Legnépszerűbb eTablo 2006. Fődíjként a diákok 20 ezer koronát kapnak érettségi bankettjük megszervezésére. A második helyezett 15, a harmadik pedig 10 ezer koronát kap a rendezőktől. Az az osztály, amelyik tablójára a legtöbb szavazatot kapja, tízezer koronával lesz gazdagabb. (he)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2012. 08.19.
M. Knopfler: Kill To Get Crimson
2012. 08.19.
Továbbra is tart a harc
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.