<p>Koreai nyelvű rádió- és internetadást indított kedden a BBC. A brit közszolgálati műsorszóró tájékoztatása szerint a szolgáltatás Észak-Korea egyes részein is elérhető.</p>
Észak-Koreában is fogható adást indított a BBC
"A Koreai-félszigeten élők és a koreai nyelvet beszélők világszerte nyomon követhetik a rádióadást és a legfrissebb híreket online" - közölte a BBC nemzetközi adásokért felelős részlege.
A patinás médiatársaság egyik szóvivője szerint a szolgáltatás Észak-Korea "legalább egy részén" elérhető, annak ellenére, hogy zavarják az adást.
A BBC tájékoztatása szerint a koreai nyelvű adás heti hét nap három órán át rövidhullámon, egy órán át pedig középhullámon elérhető. A szolgáltatást Szöulban, Washingtonban és Londonban készítik az újságírók.
A műsorszóró világszolgálata, a BBC World Service igazgatója, Francesca Unsworth hangsúlyozta, hogy a koreai nyelvű adás a közszolgálati társaság méltányos és pártatlan szolgáltatásról szóló hírnevén alapul.
Az észak-koreaiak azonban nagy árat fizethetnek, ha a BBC-t hallgatják. A Freedom House emberi jogi szervezet szerint az ázsiai országban a második legerősebb a cenzúra a világon Türkmenisztán után.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.