Érthető szülői szorongások

A szülők sokszor már az első osztály első szülői értekezletén, amikor megtudják, hogy az elsőben még nincs osztályzás, faggatni kezdik a tanító nénit, hogy akkor mondja meg, hogy a csillag, a törpe, a róka, a boszorkány, vagy a piros, a zöld, a kék és a fekete pont hányast jelent, hogy ők tájékozódni tudjanak gyermekük eredményeiről.

A szülők azért ilyen szorongóak és kétségbeesettek, mert tudják, hogy a jelenlegi iskolarendszerben a különböző osztályzatok minősítik a gyereket, és ezeken fog múlni, hogy hol tanulhat tovább.

Nem viccelek. Van szülő, aki már úgyszólván az óvodából megcélozza az orvosi vagy közgazdasági vagy jogi – évtizedenként változik, hogy melyik a divatosabb – egyetemet, és számítgatja, hogy mit is kell gyerekéből kihoznia ahhoz, hogy majd a megfelelő helyre bekerülhessen. Ugyanakkor vizsgálatokból úgy tudjuk, hogy az életben való beválás nem korrelál az iskolai osztályzatokkal! Vagyis: hogy az életben az eminensek sokszor eltűnnek, és a „rossz tanulók” érvényesülnek.

(Radnót Magda szemész professzor vizsgálta, hogy az úgynevezett vörös diplomások milyen arányban vannak képviselve a későbbiekben a kiemelkedő praktizáló orvosok, illetve a jeles eredményeket elért kutatók között. Röviden: semmilyen arányban! Az eminensek úgyszólván eltűnnek. De hát ez tulajdonképpen természetes is. Ahhoz, hogy valaki jó gyakorló orvos vagy kiemelkedő kutató legyen, egészen más képességek kellenek, mint ahhoz, hogy mindenből egyformán, folyamatosan jelesre vizsgázzon. Egy normálisan működő iskolarendszerben, ahol tanszabadság van, azt, aki az előző iskolai fokozatot akár szín elégséges eredménnyel, de befejezte, a következő iskolafokozatba, ahová jelentkezik, minden további nélkül fel kellene venni. Reméljük, idővel nálunk is kialakul az a helyzet, amikor az iskolák el kell, hogy fogadják az előző iskolafokozat elvégzéséről szóló bizonyítványt, és nem tarthatnak külön válogatást, felvételit.

Mit mér az osztályzat?

Arról már beszéltünk, hogy az életben való beváláshoz tulajdonképpen sokkal fontosabb az érzelmi intelligencia kibontakoztatása, mint az iskolában megtanult szóbeli ismeretek (melyeket ráadásul jelentős mértékben felejtünk).

De vizsgáljuk most már meg, hogy az értelmi intelligencia mennyiben tükröződik az osztályzatokban. Igaza van-e a szülőnek, amikor eddig értelmesnek tartott gyerekét, hirtelen rosszabb színben kezdi látni, mert rossz jegyeket hoz az iskolából? Vajon szülői elfogultsága áldozatául esett, és az iskolai jegyek mutatják objektíven a gyerek képességeit? Erről szó sincs!

Az értelmi intelligenciát ma az ún. Wechsler-féle teszttel mérjük. Ez az eljárás az intelligencia tíz tényezőjét méri külön-külön. Ebből öt a szóbeli tartományba tartozik, öt pedig a cselekvésesbe. Az egészséges gyermeki intelligenciastruktúrában általában a cselekvéses rész az erősebb. Tulajdonképpen ez viszi magával a szóbeli rész fejlődését is. Értelmiségi körből érkező gyerekeknél megfigyelhető, a szóbeliség bizonyos túlsúlya (és ezzel gyakorta együtt járó kis fokú neurotizálódás). A mai iskola azonban – mint ezt látni fogjuk – egyedül ezt díjazza. A tíz faktor közül osztályzatainkkal lényegében csak kettőt mérünk és minősítünk. Egyfajta lexikális tudást (emlékezetet) és egy matematikai készséget. Mind a kettő a szóbeli tartományba esik!

A tíz intelligenciafaktorból nyolccal tehát nem törődünk, és a fontosabb ötöt osztályzatainkkal meg sem értjük! (Nyilván ez is ott van a hátterében annak a ténynek, hogy az iskolai osztályzatok nem korrelálnak az életben való beválással.)

(Gyerekek, óvodák, iskolák, Saxum Kiadó, 2001)