Komárom. Az idei tanév az anyanyelvhez és irodalomhoz kapcsolódó versenyek terén igazán sokszínű volt. Az iskolák kedvükre válogathattak a különféle nyelvi vetélkedők, évfordulós megemlékezések, irodalmi és művészettörténeti megmérettetések, illetve szavalóversenyek között.
Eredményes országjáró portyák
A XIV. Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Versenyen négy tanulónkat tarisznyáztuk fel a hosszú rimaszombati útra: a verseny két döntőssel ajándékozott meg bennünket – a III. kategória legjobb prózamondója Ölveczky András nyolcadikos tanuló lett (felkészítője Kajtár Katalin), s a szintén kilencedikes versmondó lányunk, Krepelka Ilona pedig a méltó második helyen végzett (felkészítője Köles Andrea).
Az Andersen meseversenyen a Bathó Sylvia által felkészített tanulók eredményesen szerepeltek, s József Attila születésének 100. évfordulójára rendezett dél-komáromi versmondó ünnepen tehetséges szavalóink is megemlékeztek a költőről. Kilencedikeseink idén is bekapcsolódtak a Katedra irodalmi vetélkedőbe, s szabadidejüket nem sajnálva kutattak adatok után, oldották az igényes feladatsorokat. Amikor iskolánk tanulói hazajöttek a Bendegúz Gyermek és Ifjúsági Akadémia NyelvÉSZ tanulmányi versenyének regionális fordulójáról, mindenkit megörvendeztettek szép eredményeikkel. A harmadik osztályosok győztese Kukel Zsolt, az ötödikeseké Škoda Máté, hetedikben Vas Katalin kapta a legjobbaknak járó elismerést, nyolcadikban pedig Valent Klaudia lett a legjobb. Ők májusban Szegeden képviselték iskolánkat az országos fordulón, és jó pár magyarországi és határon túli versenyzőt maga mögött hagyva Klaudia a kilencedik helyezést érte el (felkészítője Búzás Zsuzsanna).
Aki egy kicsit is járatos a Simonyi Zsigmond Helyesírási Versenyen az egyes regionális fordulók után mindkét kategóriából az ország húsz-húsz legjobbját hívják meg az országos fordulóra, s egy iskoláról legfeljebb két-két tanulót. A hetedikesek és a nyolcadikosok közül is két-két lány eljutott az érsekújvári megmérettetésre. Itt aztán Vas Katalin a második helyen végzett, s rá pár hetére – e csodálatos kettes szám bűvöletében – a magyarországi és határon túli helyesíróknak rendezett budapesti Kárpát-medencei döntőben ismét második lett (tanára: Habán Hajnalka).
Lassan eljött május vége, s a szeptembertől oly szorgosan dolgozó hangyák és társaik elmeneteltek Dunaszerdahelyre, hogy a XXX. Duna Menti Tavasz országos seregszemléjén egyedüli komáromi résztvevőkként az ottani közönséget is lenyűgözzék mozgásszínházukkal. A Habán Hajnalka vezette Egyszervani Komédiások nevű lelkes csapat Fáy András Hangyák című meséjét mutatta be oly egyedi módon, hogy a zsűri a színjátszókat nívódíjjal jutalmazta. Talán nem is lehetett volna ennél méltóbb befejezése az ez évi sikeres szerepléseknek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.