Erdélyből szállítanak karácsonyfát a Vatikánba

Bukarest. Kivágták a gyergyói havasokban azt a hatalmas fenyőfát, amelyet az idén a Vatikánban, a Szent Péter téren állítanak fel a karácsonyi ünnepekre.

Bukarest. Kivágták a gyergyói havasokban azt a hatalmas fenyőfát, amelyet az idén a Vatikánban, a Szent Péter téren állítanak fel a karácsonyi ünnepekre. A román erdészeti szakemberek alapos gonddal és körültekintéssel hosszasan válogattak, míg úgy döntöttek, hogy a pontosan meghatározott igényeknek a gyergyói Tölgyes nevű település melletti erdőben található fa felel meg a legjobban. A kiválasztott fa 22 méter magas jegenyefenyő, egészséges, tökéletesen rendezett koronája alul 8 méter átmérőjű. Az erdészet szakemberei külön bekötőutat építettek a fáig, majd rögzítették és becsomagolták az ágakat. A fenyőt nyerges vontatóval szállítják a Székelyföldről a Vatikánba. A majd 2 ezer kilométeres utat a tervek szerint december 17-ig teszi meg a fát szállító jármű, és a fenyőt Ion Iliescu román államfő vatikáni látogatása alkalmával adják majd át Rómában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?