Emelkedik a minimálbér összege

Október elsejétől 700 koronával emelkedik a minimálbér, a kormány tegnap a korábban felmerült négy lehetséges összeg közül a legmagasabbat választotta, 7600 koronában határozta meg a fizetések alsó határát. Engedett a szakszervezetek nyomásának, feltehetően így akarja demonstrálni szociális érzékenységét.

A minimálbér emelése elsősorban a fizikai vagy egyszerűbb manuális munkára alapozó vállalatok számára hátrányosA minimálbérről szóló tárgyalások szinte a kormány megalakulása után közvetlenül megkezdődtek, júliusban a szociális ügyi miniszter 7260 és 7450 koronát javasolt. A Szakszervezetek Szövetsége (KOZ) már akkor is 7600 koronát követelt, a kormány azonban még a vállalkozók számára elfogadhatóbb összeget részesítette előnyben. A kormány elé már a 7500 koronás javaslat került, a 7600 koronát Ivan Saktor KOZ-elnök és Robert Fico kormányfő tegnapi tárgyalásán fogadták el.

A KOZ számára a cél az, hogy a minimálbér elérje a mindenkori átlagbér 60 százalékát, ez azt jelentené, hogy például jövőre Szlovákiában senki sem kereshetne 11 ezer koronánál kevesebbet. A kormány támogatja a KOZ elképzelését, de a fokozatos emelés híve. „Alapos elemzésnek akarjuk alávetni a minimálbért, és mindent elkövetünk, hogy összege közelítsen az átlagbér 60 százalékához” – mondta lapunknak korábban Viera Tomanová szociális ügyi miniszter.

A 7450 koronába még beleegyezett a munkaadók egyik szervezete, a Szlovákiai Munkaadók Szövetségeinek Egyesülete (AZZZ SR), a másik, a Munkaadók Országos Szövetsége (RÚZ) azonban a minimálbér teljes eltörlése mellett tört lándzsát. Szerintük a bért úgyis a munkaerőpiac szabályozza, a minimálbér csak a munkanélküliség csökkentését akadályozza.

Ján Oravec, a Szlovákiai Vállalkozók Szövetségének (APS) elnöke azonban egyáltalán nem biztos abban, hogy a minimálbér emelésével valóban nő majd a bérek színvonala. „A fizetések összege elsősorban a gazdaság fejlettségi szintjétől függ, sok fejlett országban nincs megszabott alsó bérhatár, elég, ha megemlítem Németországot vagy Dániát” – mondta a gazdasági szakember.

Martin Hošták, a Munkaadók Országos Uniójának (RÚZ) titkára elismeri, hogy Szlovákiában alacsony a bérszint, de ezt szerinte törvényileg emelni nem lehet. „Az utóbbi években jelentősen nőtt a bérek összege, hasonlóan az ország gazdaságának erősödéséhez, a béremelkedésnek ez az egyetlen szilárd alapja” – véli Hošták. A gazdaság fejlődésénél gyorsabb bérnövekedés árt a gazdaságnak, de a munkavállalóknak is.

A túl magas minimálbér a kisvállalkozóknak is komoly gondot okozhat, elsősorban azért, mert 42 egyéb törvényben szerepel hivatkozási alapként. Az ötszáz koronás emelés további 500 koronával növelné a járulékok összegét is, ami sok vállalkozó számára elviselhetetlen megterhelést jelentene. „Nem tartom kizártnak, hogy tömegesen szűnhetnek meg vállalkozások – mondta lapunknak Viola Kromerová, a Szlovák Kisvállalkozói Szövetség (SŽZ) főtitkára. – Úgy vélem, hogy a minimálbér emeléséből a kormánynak származik a legtöbb haszna.”

Szerinte a béreket csak a munka produktivitásával arányosan szabad emelni, nem szabadna politikai ígérgetés alapján emelni a minimálbért. A minimálbér emelésével jelentősen nőnek ugyanis a Szociális Biztosító bevételei, júliusi adatok alapján ugyanis több mint 240 ezer vállalkozó és önkéntes biztosított fizetett társadalombiztosítási járulékot a minimális kivetési alapból számítva. A minimálbér emelésének köszönhetően a biztosító havonta több mint 50 millió koronával magasabb járulékra számíthat.

A minimálbér emelése elsősorban a fizikai vagy egyszerűbb manuális munkára alapozó vállalatok számára hátrányos. „A hirtelen végrehajtott jelentős emelés nagyon hátrányos lenne a vállalkozói szféra számára, mivel drágítja a termelést, ez a kisebb tudásigényű ágazatokban elbocsátásokhoz is vezethet” – mondta lapunknak Martin Hošták, a Munkaadók Országos Uniójának (RÚZ) titkára. Ilyen ágazat például a textilipar vagy a fafeldolgozás, ahol a bérek jelenleg kicsivel a minimálbér felett vannak. Szlovákiában tavaly a statisztikai hivatal által kimutatott átlagbér 17200 korona volt, ennek 60 százaléka 10 320 korona lenne, ami 3420 koronával magasabb a jelenleg érvényes, 6900 koronás minimálbérnél. Ha a pénzügyminisztérium által előre jelzett béremelkedést vesszük figyelembe, akkor a kormány terve alapján 2010-re gyakorlatilag megduplázódna a minimálbér összege. Az előrejelzés alapján ugyanis 2009-ben az átlagbér több mint 22 ezer korona lehet, ennek hatvan százaléka több mint 13 ezer korona.

Jelentős problémát okozhat a minimálbér emelkedése a szegényebb régiókban, ahol alacsonyabb az átlagbér. A szociális minisztérium is elismeri, hogy egyes megyékben, járásokban már ma is teljesül a kormányprogram, Eperjes és Besztercebánya megye egyes régióiban ugyanis a 7600 korona megközelíti, vagy meg is haladja a 60 százalékos szintet. Ilyen például a Nagykürtösi járás, ahol az átlagbér mindössze 12 ezer korona.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?