Sok diák számára már véget ért az iskolaév. A középfokú tanintézetekben befejeződött a nagy port kavart nehezített érettségi vizsga. A megmérettetést megérdemelt jutalom követi. A komáromi Selye János Gimnázium minden érettségiző diákja átment a vizsgán. Az ünnepélyes záróaktusra az intézmény aulájában került sor.
Embernek maradni
Sok diák számára már véget ért az iskolaév. A középfokú tanintézetekben befejeződött a nagy port kavart nehezített érettségi vizsga. A megmérettetést megérdemelt jutalom követi. A komáromi Selye János Gimnázium minden érettségiző diákja átment a vizsgán. Az ünnepélyes záróaktusra az intézmény aulájában került sor. A 125 diák megilletődve vette át a szülői szövetség és a Pázmány Péter Alapítvány értékes könyvjutalmát. Gátasi Béla vizsgaelnök dicsérte a diákokat elért eredményeikért. Andruskó Imre igazgató beszédében a fiatalok életre való nevelését, a magyarságtudat gondozását, megerősítésének szükségességét hangsúlyozta, s kiemelte, hogy az életben a megfelelő viselkedés hozza meg a várt sikert. Felhívta a fiatalok figyelmét, hogy bármily nehéz, de minden helyzetben emberként kell viselkedni, el kell fogadni a másikat olyannak, amilyen. Útravalóul az igazgató a diákoknak annyit kívánt, hogy mindig őrizzék meg azt az energiát és kitartást, amely az érettségi vizsga sikeres lebonyolításában is segédkezett. A rendezvényen jelen volt Szabó László, a Szlovák Köztársaság Oktatási Minisztériuma Nemzetiségi Főosztályának vezetője, aki arról szólt, hogy az élet küszöbén nem szabad megtorpanni, megijedni az újdonságtól, mert csak a merész emberek mellé szegődik a szerencse.
A hét elején a tankönyv-leadás után az ifjak átvették az érettségi bizonyítványt, s mindannyiuk számára bezárultak az intézmény kapui. A fiatalok egy része felsőoktatási intézményekben folytatja tanulmányait, másokra a nyári szabadság után a dolgos hétköznapok várnak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2012. 08.19.
M. Knopfler: Kill To Get Crimson
2012. 08.19.
Továbbra is tart a harc
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.