Elutasított erdélyi magyarok

Az erre vonatkozó, 1990-ben elfogadott, majd többször módosított jogi keret kártérítést, illetve díjmentes szolgáltatásokat biztosít mindazoknak, akiket akkor gettókba és bel- vagy külföldi lágerekbe hurcoltak, lakóhelyükről eltávolítottak, fogva tartottak, munkaszolgálatra kényszerítettek, vagy akik túlélték az úgynevezett halálvonatot. Azonos jogokat élvezhetnek a nemzetiségi alapú gyilkosságok áldozatainak özvegyei, ha nem házasodtak újra. Valamennyien ingyenes orvosi, illetve kórházi kezelésre és gyógyszerellátásra, évi egy alkalommal díjmentes gyógyfürdőre, hat távolsági utazásra, illetve díjmentes telefon, rádió- és televízióbérletre jogosultak. A meghurcoltatás tényét korabeli dokumentumokkal, az ezek kiállítására hivatott hivatalok nemleges válasza esetén pedig két tanúnak közjegyző előtt tett nyilatkozatával lehet bizonyítani.

Vita a történelmi tényekről

A legutóbbi módosítás szerint 2006. december 31-ig kérhető kártérítés, a Kolozs megyei magyarok azonban mindezidáig hiába kilincseltek a jogosultságot megállapítani hivatott megyei nyugdíjpénztárnál. Adriana Antoci, a Kolozs Megyei Nyugdíjpénztár kártérítési bizottsága elnökének magyarázata szerint az erdélyi magyaroknak azért nem jár kárpótlás, mert ők nem a román civilek, illetve hatóságok zaklatása elől, hanem önszántukból telepedtek át a második bécsi döntést, azaz 1940. augusztus 30-át követő időszakban „a magyarok által megszállt Osztrák–Magyar Monarchiába”. A jogász a Krónikától értesült arról, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia már húsz évvel korábban, 1920-ban szétesett, a második bécsi döntést követően pedig dél-erdélyi magyarok kétszázezerre becsült tömege éppen Ion Antonescu marsall diktatúrája és a román lakosság egy részének zaklatása elől menekült át a Magyarországhoz visszacsatolt Észak-Erdélybe; mint ahogyan ugyanannyi észak-erdélyi román is a magyar polgártársak, illetve a magyar hatóságok elől menekült román területre, például Dél-Erdélybe.

Adriana Antoci szerint a második bécsi döntést követően Romániában – tehát az Ó-királyságban és Dél-Erdélyben – „senkit sem zaklattak nemzetiségi hovatartozása miatt”, Ion Antonescu és a Vasgárda legionárius állama, majd a fasiszta szélsőjobboldali szervezettel is leszámoló marsall totalitárius nemzetállama nem bántotta a nemzetiségeket. Bár a kárpótlási jogszabály szerint „Az 1940. szeptember 6-a és 1945. március 6-a között Romániában hatalomra került rendszerek által zaklatott” személyek jogosultak jóvátételre, Adriana Antoci szerint ez nem vonatkozik a román területről magyar területre menekült magyarokra.

Sorsképek Dél-Erdélyből

„Édesapámat munkaszolgálatra hurcolták, a nagybátyámat állandóan verték a falubeli románok, úgyhogy édesanyám negyedmagával 1941 őszén átmenekült Észak-Erdélybe” – eleveníti fel emlékeit Demeter Albertné Nyitrai Rozália. Az aranyosegerbegyi aszszony sok falubelijével együtt egyetért azzal, hogy románok, németek, zsidók, cigányok, mindenki részesüljön jóvátételben, aki nemzetisége miatt szenvedett, de a kárpótlásból a magyarokat se zárják ki. Azért méltatlankodik, mert a Kolozs Megyei Nyugdíjpénztár elutasította kérvényét, fellebbezésére a megyei táblabíróság is nemet mondott, ügyét ma tárgyalják Bukarestben a Legfelsőbb Törvényszéken. Elutasították Bíró Sámuel és özvegy Süller Zsigmondné Mikó Anna kérését is, akik tanúkkal igazolták, hogy a sorozatos zaklatások elől menekült családjuk annak idején magyar területre.

Az aranyosegerbegyi Lengyel Ferenc édesapját is munkaszolgálatra kényszerítették az Antonescu-hatóságok, ezért kellett menekülniük. Hasonló okok miatt Bükkösi Györgyék, valamint a Beszterce-Naszód megyei, szeretfalvi Orosz Lajosné Soós Rózáék családja 1941-ben, Lengyel Eszter, Szabó Józsefné Pálffy Erzsébet, Nyitrai Józsefné Süller Ágnes és P?tru? Mihainé Hercze Ilona családja 1942-ben menekült Romániából. Valamenynyien megerősítik, a magyar hatóságok azonnal nyilvántartásba vették őket, ám csak Nyitrai Józsefné tudja felmutatni a szülei által megőrzött „Erdélyi menekült”-igazolványt.

Szigorítások

Adriana Antoci szerint az ilyen bizonylatokat hivatalos román fordításban elfogadják, a közjegyző előtt tett tanúvallomások esetében azonban szigorításokat vezettek be. A jogorvoslati bizottság saját hatáskörben állapította meg: csak azoknak a tanúknak a vallomását fogadják el, akik a meghurcoltatás pillanatában legalább hétévesek voltak. A bizottsági elnök jelezte: vannak esetek, hogy egyetlen tanú valamely falu hatvan százalékának etnikai alapon történt meghurcoltatását tanúsította, ezért jelezni fogják a rendőrségnek, vizsgálja ki a gyanús eseteket. „Míg az RMDSZ nem igazolja aláírásával, hogy az erdélyi magyarok egy részét nemzetiségi hovatartozásuk miatt hurcolták meg az említett időszakban, a magyarok kérvényeinek elbírálását felfüggesztettük” – jelentette ki Adriana Antoci. A bizottsági elnök szerint csak akkor fogadják el a magyar, zsidó és cigány nemzetiségűek kérvényeit, ha a törvényesen működő érdekvédelmi szervezeteik láttamozzák az igényléseket.

Kolozs megyében eddig több mint 16 ezer igénylést jegyeztek, ebből 15899-et bíráltak el, havonta 500 új kérvény érkezik.

Segít az érdekképviselet?

A Kolozs megyei RMDSZ-nél tudnak a magyarok tömeges elutasításáról. Kónya-Hamar Sándor megyei RMDSZ-elnök a Krónika érdeklődésére elmondta: úgy tudja, Kolozs megye az egyedüli, ahol a magyar kérvényezőket mindenféle kitalációkkal elutasítják. „Megkezdtük az egykori meghurcoltak helységenkénti összeírását, minden egyes érintett helységre vonatkozóan pontos névjegyzéket továbbítunk a megyei nyugdíjpénztárhoz” – mondta az RMDSZ parlamenti képviselője. Kónya-Hamar jelezte, a napokban interpellálnak az ügyben az igazságügyi miniszternél. Kerekes Károly képviselő a Krónikának nyilatkozva elmondta, a Kolozs megyeihez hasonló elutasításokat Brassó megyéből is jegyeztek. (k)