Eltűnik a Barátok közt Gézája

Budapest |

<p>Néhány nappal ezelőtt kellemetlen meglepetés érte a Barátok közt sorozat kedvelőit: Németh Kristóf, azaz Kertész Géza egy időre távozik a szappanoperából. Két alkalommal már volt erre példa, Kertész Géza egyszer börtönbe került, egyszer pedig a törvény elől Olaszországba menekült. A történésekről beszélgettünk a színésszel.</p>

Kalamár Tamás producerrel baráti hangulatban beszéltük meg ezt az ügyet. A Barátok közt családja tizenhárom éven keresztül az életem meghatározó része volt. Most egy időre érdekes módon eltűnök, de remélem, hogy tényleg csak ideiglenesen. Különben számomra ez nem nagy tragédia. Írtak már ki másokat is a sorozatból – nem csak ideiglenesen –, amit tudomásul kell venni. Távozásomnak dramaturgiai oka van, a történet alakulása kívánta így. Mivel jó pár hónap előre fel van véve, ősszel még látható leszek a sorozatban.


Ön a Budapesti Kamaraszínház túléléséért küzd, az üzemeltetést átvette a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő. A színház jelenlegi igazgatója, Szűcs Miklós azt terjeszti, hogy ön akar lenni az új vezető.
Örülők, hogy felvetette a témát. Megpróbálok röviden válaszolni. Nagyon bánt a sok pletyka, amely velem kapcsolatban felmerült ez ügyben. Mindenki idegesen reagál és viselkedik. Tudomásul kell venni, hogy a színházunk sajnos egy süllyedő hajó, amelyet mi megpróbálunk megmenteni. Nagyon bízunk az eredményes tárgyalásokban a minisztériummal és más illetékes szervekkel. Reménykedünk a szaktárca új miniszterében, Balog Zoltánban. Az emberi erőforrás minisztere pénzügyi támogatást ígért.


Négy és féléves kisfi át, Lócit egyedül neveli. Hogyan osztja be az idejét?
Édesanyám mindenben a segítségemre van. Nyugodtan mondhatom, hogy több mint nagymama. Szerencsére a válás is békésen és kulturáltan zajlott. Fiacskám szinte nem is vett észre semmit a bajokból. Kiegyensúlyozott, vidám srác. Ezért meg is teszek mindent, nehogy a későbbiek folyamán nyomot hagyjon benne a válás. A sok-sok munkámat is igyekszem úgy alakítani, hogy minél többet lehessek vele. Öröm a gyereknevelés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?